A Hszinhua hírügynökség úgy tudja, hogy eddig már több mint 30 ország, illetve régió fogadott be több mint 40 szucsoui kertet. Az eredetiek csaknem ezer évesek és 1997, illetve 2000 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepelnek.
    

A kelet-kínai Csiangszu tartomány Szucsou városa ősidők óta az ország egyik rangos kulturális és kereskedelmi központja, a Jangce folyó deltájánál található, kanyargós csatorna szeli át. Írásos emlékek alapján az itteni sajátos kertépítészeti kultúra a negyedik évszázadra nyúlik vissza. Virágkorát a 14. és a 15. században, a Ming- és a Csing-dinasztia időszakában élte.
    

Szucsouban több mint 200 jelentősnek számító, gondosan megtervezett, eleven, "zöld alkotás" épült, amelyekből mára kevesebb mint 70 maradt fenn. Az évszázadok során e tájépítészeti különlegességeket Kína-szerte igyekeztek lemásolni, a bennük található kis hidakkal, patakokkal, sziklákkal, pagodákkal, pavilonokkal.
    

Először 1979-ben vittek belőlük ízelítőt a határon túlra, amikor a kínai kertépítők és építészek a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumhoz tartozó területen, mindössze 400 négyzetméteren felépítették a Ming Hszüan, angolul az Astor Court nevű kertet. A kritikusok szerint a különös gondossággal elkészített parkocska, zegzugos ösvényeivel, a sziklák és a víz látványkompozícióival sikerrel adta vissza a szucsoui kertkultúra lényegét.
    

A Ming Hszüant később több másik követte külföldön, így került például a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) genfi központjához is az úgynevezett Zsuiszu kert, vagy a Kaliforniában található Huntington Könyvtár mellé az Illatok áramlásának kertje, illetve Párizs külvárosába a Jili kert.
    

A Hszinhua idézi Charlie Halest, az amerikai Oregon állam Portland városának polgármesterét, aki az ott 2000-ben megnyitott Lan Szu kertről azt nyilatkozta: "ablak a kínai kultúrára, és arra ösztönöz sokakat, hogy többet tanuljanak róla". Portland egyébként Szucsou testvérvárosa, kínai kertje pedig a Lan Szu elnevezést a két város nevéből kapta.