bezár
 

zene

2015. 12. 28.
A Fölszállott a páva versenyzői a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Fölszállott a páva harmadik évadának gyerekversenyzői is fellépnek a január 6-i újévköszöntő esten a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A karácsonytól vízkeresztig tartó újesztendei ünnepkör népszokásai, játékos varázslatai mind hosszú életet, friss egészséget kívánnak embernek, jószágnak. Az ünnepkör gazdag népszokásaiból, dalaiból, táncaiból, játékos varázslásaiból válogatott a január 6-i műsor szerkesztője és műsorvezetője, Berecz András - olvasható a Hagyományok Háza ajánlójában.
    

prae.hu

A Hagyományok Háza és az MTVA közös produkciójaként megvalósuló, "Alsó szép ég, fölső kék ég" mottójú újév-köszöntőn a Fölszállott a páva gyerekversenyzői mellett szólistaként fellép Berecz István, Csizmadia Anna, Gombai Tamás, Herczku Ágnes, Kádár Ignác, Komáromi Kristóf, Navratil Andrea, Szabó Dániel és Vizeli Balázs.
    

Színpadra lép a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara (zenekarvezető: Pál István Szalonna), az Eszterlánc zenekar és az Ordasok Táncegyüttes. Közreműködnek a néphagyomány mesterei a Kárpát-medencéből: gyergyóremetei, orotvai zenész és táncos mesterek, buzai énekes asszonyok, Gilyén Miklós Küküllődombóról, valamint a bagi Muharay Elemér Népi Együttes.
    

A műsor rendezője Mihályi Gábor, a háttérvetítés képeit Ádám Gyula állította össze.
    

"A reménység öröme szállotta meg az embereket, s kisöpörte szívükből az esztendő gondjait. Csak éneket termett a száj vagy jó szót. A vérből sem hullott indulat azon az este, hanem megnyugodva csörgedezett a vér, akár Betlehemben a patak, minek a vizéből szelíden ittak a csordapásztorok gazdátlan juhai" - idézik az ajánlóban Tamási Áront.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés