bezár
 

zene

2016. 03. 02.
Megegyezett Ákos a Telekommal
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megegyezéssel zárult a Magyar Telekom és Ákos együttműködése - közölte a Magyar Telekom sajtóosztálya szerdán MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sok éves, eredményes közös munkát.
    

prae.hu

A Magyar Telekom december 16-án jelentette be, hogy felbontja szponzori szerződését Kovács Ákos énekessel, az Echo TV-nek adott interjúja miatt. A december 13-i műsorban az előadó egyebek mellett azt mondta, hogy "a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak". Arra a kérdésre, hogy mi a dolguk, kifejtette: "a női princípiumot beteljesíteni (...) valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni".
    

Nyilatkozata miatt számos kemény bírálatot kapott. A Magyar Telekom azzal indokolta a szerződésbontást, hogy nem tartja összeegyeztethetőnek az interjúban az elhangzottak szellemiségét a cégcsoport hitvallásával és értékrendjével.
    

A kormányszóvivő december 17-én közölte, hogy a kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésük szerint az alkotmány szellemével és betűjével is ellentétes. A kabinet utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel mobilinternet-előfizetéseket a Magyar Telekommal. A kormány döntését bírálták az ellenzéki pártok.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.
A Bohemian Betyars új albumáról
Eric Clapton budapesti koncertjéről
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
A Berzsenyi 250 soproni jubileumi hétvégéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés