A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Keleti Intézetének vezetője szerint ezt a párbeszédet nem szabad kizárólag olyan aktuálpolitikai témákra szűkíteni, mint amilyen a menekültválság, az iszlámizmus vagy az Iszlám Állam térnyerése, hanem a mélyebb, ideológiai színtérre is ki kell terjeszteni.
    

Mint fogalmazott, Arisztotelész óta tudjuk, hogy valamely jelenség megértése a jelenség okának feltérképezésével kezdődik, ennek szellemében törekszik könyve "az iszlám néhány alapvető aspektusának, genezisének egy jellegzetességére, a kereszténységhez fűződő viszonyának" megértésére.
    

Az iszlám szent könyve Jézus-portréjának legfontosabb sajátosságairól szólva a kutató elmondta: a Mohamed által elénk rajzolt Jézus egy emberarcú és demisztifikált prófétaelőd, aki semmi esetre sem központi alakja a Koránnak. Fontossága leginkább abban rejlik, hogy ő a sajátos "prófétalánc" Mohamed előtti legutolsó tagja, egyben fellépésének megjövendölője is.
    

A Próféta a saját és az iszlám közösség mindenkori érdekeinek szem előtt tartásával kreatívan formálta Jézus alakját, vagyis nem csupán átvette és beillesztette a Koránba a hozzá eljutó Jézus-történeteket - fűzte hozzá a szerző, aki könyvében rámutat: a hangsúlyokat tekintve Jézus másként jelenik meg a korai, mint a jóval polemikusabb hangvételű később született szúrákban.
    

Mohamed valószínűleg nem ismerte a kanonizált evangéliumokat, helyette a Jézusra vonatkozó ismereteit különféle, mára jórészt eltűnt keresztény csoportok hagyományaiból meríthette, legfőképpen hallomás útján. A Korán "alluzív jellege" és költőisége, valamint a korabeli apokrif írásbeliségre és Arábiára vonatkozó ismereteink hiányosságai miatt a kutató szerint nem lehet biztosat állítani afelől, hogy mely konkrét hagyományokra támaszkodott Mohamed a koráni Jézus-kép kialakításakor. A kötet ezért hangsúlyosan csupán a lehetséges források körét próbálja meg körüljárni és bemutatni.
    

Az MTI kérdésére, hogy a Koránban megmutatkozó Jézus-alak "összehozhatja-e" a két nagy vallási-kulturális hagyományt, vagy a teológiai különbségek inkább a távolodás irányába mutatnak, Dobos Károly Dániel úgy válaszolt: távolodás és közeledés helyett szerencsésebb egyfajta "kreatív feszültségről" beszélni, amely minden valódi dialógus feltételei közé tartozik.
    

"Valódi dialógus ott keletkezik, ahol létezik egy közös, lehetőleg egzisztenciális jelentőségű probléma, s adottak e kérdés eltérő megközelítései. Reményeim szerint, a mi esetünkben mindez adott" - vélte a kutató, aki rámutatott: a két nagy vallási hagyomány tanításai, elképzelései nem csupán Jézus esetében, hanem édesanyja, Mária esetében is közös forrásokból táplálkoznak, az iszlám Mária-kultusza így sok ponton érintkezik a katolicizmus vagy a keresztény ortodoxia világával.
    

A szerző kitért arra is, hogy a mohamedi emberarcú Jézus-kép megismertetése mellett a könyv nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a kereszténység eltérő Jézus-portréinak - például a nesztoriánus, monofizita, ariánus vagy népi-populáris elképzelések - sajátos gazdagságára is.
    

"Ezek a portrék szerencsés esetben elindíthatnak egy önreflexiót, ami az öntudatlanul örökölt kép tudatosításához, esetleges továbbgondolásához is elvezethet" - fogalmazott Dobos Károly Dániel, akinek kötetében külön függelék tartalmazza a Korán összes Jézusra vonatkozó versét.