bezár
 

zene

2016. 07. 11.
Nemzetközi Néptáncfesztivál Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A részt vevő magyar és külföldi együttesek tagjainak menettáncával szerdán délután elkezdődik a 27. Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál programja - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Szegeden 1966 óta rendeznek nyaranta néptáncfesztiválokat: a páros években nemzetközi találkozókat tartanak, a páratlan esztendőkben pedig az immár Martin György nevét viselő országos összejöveteleket szervezik meg.
    

prae.hu

A kerek évfordulót kiállításokkal köszöntik: a Dugonics téren, illetve a Nagyszínházban a rendezvény fél évszázadának relikviáiból tárlat nyílik, a jubileum alkalmából pedig a fesztivál történetét bemutató kiadvány is megjelenik.
    

Idén csaknem nyolcvan együttes pályázott a részvételre, közülük választották ki azt a hatot, amelyek bemutatkozhatnak Szegeden. Az archaikusabb balkáni hagyományokat egy szerb, egy macedón és egy török társulat jeleníti meg a fesztiválon, a lengyel, az ukrán és a lett együttesektől pedig polgárosultabb keleti szláv táncra számíthatnak majd a nézők. A magyar néptáncosokat idén három szegedi együttes képviseli. Az egykori ÉDOSZ Szeged ma Nosztalgia Néptáncegyüttes néven működő társulatban szerepelnek olyanok, akik a legelső, 1966-os fesztiválon is részt vettek, a legidősebb táncos 78 éves lesz.
    

A külföldi együttesek csütörtökön, pénteken és szombaton délelőtt utcai vigasságokon mutatkoznak be a Dugonics téren felállított színpadon, a magyar társulatokkal szerdán és csütörtökön a magyar társulatokkal együtt folklórbemutatót tartanak a Kisszínházban, pénteken este pedig Szeged több művelődési házában és a Deszki faluházban lépnek föl. A fesztivál gálaműsorát szombaton tartják a Nagyszínházban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában

Más művészeti ágakról

Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 25. számáról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés