bezár
 

zene

2016. 10. 13.
Ingyenes kortárs művészeti képzést indít a Filharmónia Magyarország
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Filharmónia Magyarország a 2016/2017-es tanévben ingyenes, kortárs tánc- és zeneművészeti mentor képzést hirdet, amelyre elsősorban magyarországi művészeti egyetemekről várják a hallgatók jelentkezését.

A Filharmónia Magyarország MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Norvég Alap támogatásával létrejött projekt elsősorban olyan diákok jelentkezésére számít, akiket az alkotás és az oktatás szintjén is érdekel a kortárs művészet, a kortárs és klasszikus zene, valamint szívesen részt vennének egy olyan szakmai műhely létrehozásában, amely meghívott kortárs művészek vezetésével új oktatási módszert dolgoz ki.
    

prae.hu

A tervek szerint a módszer több korosztály számára kínál majd lehetőséget a kortárs művészet megismerésére és átélésére az önmegvalósítás és a művészi alkotás élményének megtapasztalásával.
    

A képzésen részt vevők Horváth Csaba koreográfus és rendező vezetésével, valamint a téma szakértőinek segítségével egy oktatási modul elkészítésében vesznek részt a tanév ideje alatt. A program háromszor három napos intenzív műhelymunkából, gyakorlati és elméleti képzésből és egy projektbemutatóból áll. A gyakorlati képzés során a hallgatók részesei lesznek az alkotási folyamatnak, miközben elsajátítják a mű elkészítésének módszerét is, amelynek jelentős részét az improvizációs technika teszi ki.
    

A képzés után a Filharmónia Magyarország minimum egy éven keresztül kurzusvezetői megbízást ad az eredményesen végzett hallgatóknak, és középiskolákba, általános iskolákba közvetíti ki őket. Az oktatási munka alapvetően Pécsen és Budapesten zajlik felváltva, a résztvevőknek szállást biztosítanak.
    

A jelentkezéshez egy legfeljebb 2000 karakterben megírt motivációs levelet kell küldeni, amelyben a hallgatóknak be kell számolniuk eddigi tanulmányaikról, érdeklődésükről és tevékenységeikről, továbbá meg kell írni, miért kívánnak részt venni a képzésben. A jelentkezést október 20-ig várja a Filharmónia Magyarország.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Verdi Stiffeliója a MusikTheater an der Wien előadásában
A Soviet Monday legelső albumáról
Első Zürichi Barokk Fesztivál
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról
színház

Interjú Balogh Rodrigóval, az Independent Theater Hungary művészeti vezetőjével
David Szalay Flesh című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés