bezár
 

art&design

2016. 11. 30.
A madridi Prado múzeum igazgatója 15 év után távozik posztjáról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Miguel Zugaza, a világhírű madridi Prado múzeum igazgatója 15 év után távozik posztjáról, hogy visszatérjen a bilbaói szépművészeti múzeum élére.

Az igazgató, aki döntését szerdán hozta nyilvánosságra, távozását azzal indokolta, hogy minden elképzelését megvalósította a Prado élén, és szívesen vezetné ismét szülővárosának képtárát, amelyet 1995 és 2002 között igazgatott, és amelynek jelenlegi igazgatója jövőre nyugdíjba megy.
    

A világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozó Prado működésének megreformálása, épületének korszerűsítése és bővítése, ismertségének, népszerűségének növelése fűződik Miguel Zugaza nevéhez.
    

2002-ben, amikor átvette az irányítást, a Prado 1,7 millió látogatót fogadott. A tavalyi évet 2,7 millió látogatóval zárták.
    

A múzeum történetének eddigi legsikeresebb tárlata lett a Hieronymus Bosch életművéből idén rendezett, majdnem négy hónapig tartó kiállítás, amelyet csaknem 590 ezren láttak.
    

A múlt héten megbízták Norman Foster brit sztárépítészt, hogy a Pradót összekösse egy közeli, 17. századi épülettel, így a képtár egy 2500 négyzetméteres kiállítótérrel bővül 2019-re, amikor alapításának 200. évfordulóját ünnepli.
    

Az igazgató addig hivatalában marad, amíg utódjáról nem dönt az illetékes bizottság, és kinevezését nem hagyja jóvá a spanyol kormány.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról
art&design

Interjú Schmied Andival

Más művészeti ágakról

Az Irma, te édes című előadás az Orlai Produkciós Irodánál
Bertóti Johanna kismarosi koncertjéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés