Sam Lee Londonban született, apai ágon lengyel gyökerű művészcsaládban. A vizuális művészettől a burleszktáncig számos területen bizonyította tehetségét, mielőtt lehorgonyzott a Brit-szigetek népdalainál. Gyűjti, énekli és tanítja őket egyetemi katedrákon, rádiós és televíziós műsorokban, valamint az általa alapított londoni The Nest Collective klubban - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

Pályafutására döntő hatással volt az a négy év, amelyet Stanley Robertson skót énekes utazó társulatában töltött. Akkor kristályosodott ki benne, hogy nem könyvekből, hanem eredeti adatközlőktől kell tanulnia, a vándorló cigány és ír énekesektől. Így talált arra a forrásra, amelyből első albuma, a 2012-ben megjelent Ground of Its Own merítkezett. A Mercury-díjra jelölt lemez volt az első angol korong, amely az európai világzenei rádióslista élére került.

"Egyik legkedvesebb időtöltésem együtt élni a természettel. A vadon és a népdalok nem elválaszthatók egymástól" - mondta egy interjúban Sam Lee, akinek Ray Mears túlélési szakértő volt egykor a mestere. Egy másik beszélgetésben pedig a vándorénekesek karavánjait és a cigány népdalokat fiatal csalántövekhez hasonlította, amelyek a legzordabb körülmények között is képesek kihajtani.

Legutóbbi, harmadik albumát, a 2015-ben megjelent The Fade in Time-ot különleges hangszerelés jellemzi, amelyben fúzióra lépnek a hagyományos és modern hangszerek: az Indiában az imádságok alatt megszólaltatott shruti doboz, a cselló, a trombita, a hegedű, a doromb, koto és a tabla. Sam Lee a folkzene határait feszegeti, zenei univerzuma éppúgy megközelíthető a pszichedelikus folk, a kortárs zene és a dzsessz, mint a régi vágású angol dalok felől.

A Müpában is hallható formációjában, a Sam Lee and Friendsben a zenekarvezető énekel, dorombon és shruti dobozon játszik, Jon Whitten mongol cimbalmon, zongorán és ukulelén, Josh Green ütőhangszereken, Flora Curzon pedig hegedűn.