bezár
 

irodalom

2017. 06. 02.
Németh László műfordítói tábort hirdetnek Lakiteleken
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Németh László műfordítói tábort hirdet a Lakitelek Népfőiskola és a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány augusztus végére - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke pénteken az MTI-vel.

A lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta: a pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várják, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna nyelvein, valamint a történelmi szomszédok, Csehország és Lengyelország nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.
    

prae.hu

A fordítótáborba egy legalább négyezer karakteres, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető lappal lehet jelentkezni.
    

Az augusztus 21. és 27. közötti táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával - tette hozzá Lezsák Sándor.
    

A képzés térítésmentes, a nyertes pályázók számára a népfőiskola és a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosít.
    

A pályamunkák és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2017. július 10. A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, és a nyerteseket 2017. július 17-ig értesíti a részvételi lehetőségről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Hogyan lesz a műfordítóból könyvkiadó? című kerekasztal-beszélgetésről
Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
A 2026-os tavaszi Margó Irodalmi Fesztivál második napjáról
Az Alföld és a Jelenkor 2026. áprilisi lapszámairól

Más művészeti ágakról

art&design

Pál Csaba: Transzparens körforgás című kiállítása nyomán.
építészet

Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában
színház

A rendező, ha nő című kerekasztal-beszélgetésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés