bezár
 

film

2017. 06. 07.
Rekordszámú tévésorozatot forgattak az elmúlt szezonban New Yorkban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rekordszámú, 56 tévésorozatot forgattak a 2016-17-es szezonban New Yorkban, megdöntve az előző szezon rekordját - jelentette be kedden Bill de Blasio, a metropolisz polgármestere.

Az idei forgatási szezon május 31-én fejeződött be. Az előző szezonban 52 sorozatot forgattak a városban, és az új rekorddal immár hét egymást követő évadban nőtt a New York-i sorozatok száma. A szériák mellett a 2016-17-es évadban 17 pilot (bevezető) epizódot is New Yorkban vettek fel, ami 14 százalékkal több az előző időszakhoz viszonyítva.
    

"A televíziózás új aranykorát éljük. Az ágazat jelentősen fejlődik, nemcsak újabb nézőrétegeket ér el, de új platformok felé is terjeszkedik. A városunk pedig kitűnő munkát végez abban, hogy elősegítse ezt a növekedést" - idézte de Blasiót a helyi sajtó.
    

Annyi sorozat készül már New Yorkban, hogy kiszorítja a játékfilmeket a városból. Egy közelmúltban született tanulmány szerint New York a hatodik helyen áll a kasszasikerek forgatási helyszínei között, miközben az összesített produkciós listán a második.
    

A tévésorozatok egyenként 150-200 embernek nyújtanak munkát, és számos kis üzleti vállalkozás profitál belőlük. A New York-i filmipar majdnem kilencmilliárd dollárral (2464 ezer milliárd forint) járul hozzá a város bevételeihez és 130 ezer teljes munkaidős állást biztosít a polgármesteri hivatal adatai szerint.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland: Polgárháború
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Prikler Mátyás: Hatalom

Más művészeti ágakról

Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
színház

Forgách András A játékos és a többiek című drámakötetének bemutatója
Láng Orsolya Ház, délután című könyvének bemutatójáról
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés