bezár
 

irodalom

2017. 06. 09.
Krúdy Gyulához kapcsolódó műveket festettek egy óbudai tűzfalra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Krúdy Gyula író életéhez kapcsolódó műveket festettek az óbudai Tanuló utcában lévő Katolikus Plébánia melléképületének falára.

A 350 négyzetméter nagyságú tűzfal Benkő Katalin képzőművész tervei alapján újult meg - közölte az MTI-vel a festés végző Színes Város Csoport.
    

prae.hu

A felületen több mint tíz művész dolgozott két héten át, és 220 liter festéket használtak el. A munkálatokat most is szakszerű, a műszaki előírásoknak megfelelő felújítás előzte meg.
    

A projekt Bús Balázs, Óbuda polgármestere felkérésére jött létre azzal a szándékkal, hogy a Krúdy-sétánynak elnevezett területen zajló fejlesztéseket előkészítse. A területet azért nevezték el az íróról, mert Krúdy a Tanuló utca szomszédságában élt.
    

"Óbuda különösen fontos helyszín a Színes Város életében, ugyanis itt készült el az első Vasarely ihlette festmény 2010-ben, a mostani festést pedig a közelben lévő református parókia Kós Károly terveire épülő tűzfalfestése előzte meg" - mondta el Flór Péter, a Színes Város Csoport egyik vezetője az MTI-nek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Literatura 51. évfolyamának negyedik lapszámáról
Brian Cox részecskefizikus Stockholmban
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 15. számáról

Más művészeti ágakról

Osztrovszkij Az erdő című előadás a Szegedi Nemzeti Színházban
Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
A Nemzeti Filharmonikusok Mozart/Rossini-koncertjéről
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés