bezár
 

zene

2017. 06. 19.
Armel dalverseny: Jőrös Andreáé és Juhász Leventéé a szakmai fődíj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jőrös Andrea és Juhász Levente nyerte a szakmai fődíjat, Sapszon Orsolya és Kálmán Tamás pedig a közönségdíjat a 10 éves Armel Operafesztivál dalversenyén. Bejelentették a fesztivál versenyszereplőit is.

A jubileum alkalmából a hazai zenei élet előadói számára kiírt dalverseny szakmai fődíjas duettje július 4-én, az Armel Operafesztivál jubileumi gálaestjén a Pannon Filharmonikusok kíséretében adja elő a Belső hang című dalt. A fesztivál hivatalos dalára Sztevanovity Dusán írt szöveget, a dalversenyre ennek feléneklésével lehetett jelentkezni - jelentették be a szervezők vasárnap este a Zeneakadémián.
    

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a zsűri öt-öt énekes közül döntött a győztes párosról; Jőrös Andrea és Juhász Levente egy-egymillió forint pénzjutalomban részesül. A közönségdíjat elnyert Sapszon Orsolya és Kálmán Tamás 200-200 ezer forintot kapott. A testületben Meláth Andrea Liszt-díjas operaénekes, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője, egyetemi docens, Sztevanovity Dusán dalszövegíró és Vajda Gergely, az Armel Operafesztivál művészeti vezetője, az amerikai Huntsville Symphony zeneigazgatója kapott helyet.
    

Mint írták, a vasárnap esti rendezvényen bejelentették a 2018-as Armel Operafesztivál második fordulójából kiválasztott versenyszereplőket.
    

Harminc énekes közül öten kaptak szerepet a jövő évi nemzetközi produkciókba: Gluck Orfeusz és Euridiké című operájának svéd produkciójában Amor szerepét a jordániai Dima Bawab; Gavin Bryars Calamity Billy című operájának francia produkciójában a Narrátor szerepét a belga Sarah Defrise; Wood Gulliver című operájának holland produkciójában a címszerepet a francia Jean-Fernand Setti; Vajda Gergely Az Óriáscsecsemő című művének magyar, a Kolibri Színháznál készülő produkciójában Anya/Szűz/Stefánia szerepében a francia Agathe de Courcy; Dejan Despic Priest Cira and Priest Spira című operája szerb produkciójában pedig Antonel Boldan alakítja a román Pera Tocilov szerepét.
    

A Szegedi Operabarátok Egyesülete különdíjasa Kristóf István lett.
    

Az Armel Operafesztivál minden évben öt különböző ország operaházával/színházával együttműködésben hoz létre produkciókat, amelyeket nyaranta mutatnak be. Ezekben a produkciókban kapnak szerepet az Armel Operaverseny második fordulójában kiválasztott énekesek, majd a rendező és a karmester vezetésével az adott ország társulatával felkészülnek a szerepekre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
Könyvbemutató másképp
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Kritika Krusovszky Dénes Levelek nélkül című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés