bezár
 

színház

2017. 11. 20.
Ertl Péter marad a Nemzeti Táncszínház igazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Továbbra is Ertl Péter vezetheti a Nemzeti Táncszínházat, ügyvezetői megbízatása 2018. január elsejétől öt évre szól.

A Nemzeti Táncszínház ügyvezetői álláshelyének betöltésére a minisztérium 2017 nyarán írt ki pályázatot. Az elbírálást követően Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felkért szakmai bizottság egyhangú javaslatának figyelembe vételével 2018. január 1-től 2022. december 31-ig terjedő időtartamra Ertl Pétert nevezte ki a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
    

Ertl Péter 2013 óta igazgatja a Nemzeti Táncszínházat, előtte öt éven át ügyvezetőigazgató-helyettesként segítette a működést. Életét kezdetektől fogva meghatározta a tánc. Felvételt nyert az Állami Balett Intézet (Magyar Táncművészeti Egyetem) négy évenként induló néptánctagozatára, ahol Nívódíjjal végzett 1987-ben. A diploma megszerzése után a Honvéd Együttesben tánckari, koreográfusi és asszisztensi feladatokat látott el, majd a hivatásos táncművészi pálya lezárása után, 2006-ban művészeti menedzserként helyezkedett el a Nemzeti Táncszínházban. Munkája elismeréseként 2001-ben Magyar Arany Érdemkereszttel, 2013-ban Bánffy Miklós-díjjal, tavaly pedig Táncművészetért díjjal jutalmazták - közölte a Nemzeti Táncszínház hétfőn az MTI-vel.
    

"Táncművészként 20 év, menedzserként 12 év tapasztalattal, megválasztásom esetén úgy kívánok a jövőbeli céljainkért dolgozni, hogy tudásom legjavával szolgáljam a magyar táncművészet otthonát" - idézi a közlemény az igazgató pályázatát.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

ifj. Vidnyánszky Attila REVIZOR РЕВІЗОР című darabjáról
Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Életvárók szakmai nap és projektbemutató a Katona József Színházban
színház

Show, bűn és erkölcsi komfort a Katona Chicago-előadásában

Más művészeti ágakról

Reggeli jegyzetek
Nyerges Gábor Ádám Messziről jött vendégek című kötetének bemutatójáról
A Krasznahorkai – Út a Nobel-díjig című kiadvány bemutatójáról
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés