bezár
 

zene

2018. 03. 21.
KFT koncert az A38 hajón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
KFT koncert az A38 hajón Harminc évvel ezelőtt megjelent albuma, az Édes élet előadásával folytatja lemez(újra)bemutató sorozatát a KFT zenekar. Március 22-én csütörtökön az A38 hajón Balogh Kálmán cimbalomművész is fellép a csapattal.

Az Édes élet, a KFT hatodik albuma az Omega stúdiójában készült, és egy nem lemezkiadással foglalkozó magáncég gondozásában jelent meg 1988-ban. Ez egy építőipari cég volt, amelynek fogalma sem volt a lemezkiadásról és terjesztésről, így az albumot alig lehetett fellelni a boltokban. A lemezen szereplő dalok a kiadással kapcsolatos problémák ellenére is KFT-t nagy alakjainak művei lettek (Laár András - ének, gitár; Bornai Tibor - billentyűs hangszerek, ének; II. Lengyelfi Miklós - bőgő, basszusgitár; Márton András - dob) bár igaz, hogy a számok közül csak a Fantasztikus lány maradt meg a következő évtizedek koncertrepertoárjában.

Az Óvodás szerelem, a Szeged, az Ötvenévesen Honoluluban, A vágy villamosa és a Gyorsbüfé egy-egy alkalomtól eltekintve azóta sem került elő a KFT koncertjein. A lemez anyagai között kivételt jelent Nem sikerült kikúrálni magam, illetve az És fenn a Nap, amelyek eredete a KFT előtti időkbe, a Küllőrojt zenekarhoz nyúlik vissza.  Az Édes élet abban is eltért a korábbi anyagoktól, hogy a dalok szinte mindegyike spontán íródott, nem tesztelték őket koncerteken.

Sokszínű, változatos lett a lemez. Az akkor született dalok mellett rákerült a KFT legelső dala is, a Nem sikerült kikúrálni magam, amelyet a legelső próbán, 1980-ban készítettek, később ez lett a zenekar stílusadója mind a zenei mind a szövegvilágot tekintve. Korábban csak kislemezen jelent meg, és mivel akkoriban a koncerteken egészen másként játszották, az új verziót meg akarták örökíteni.

A lemezen a Szeged című dalban közreműködött Balogh Kálmán cimbalomművész, aki a KFT Bál az Operában című 1984-es lemezének bemutatóján a Petőfi Csarnokban már játszott velük A fodrász című számban. Ezt a két dalt március 22-én az A38 hajón is előadja a KFT-vel.

A KFT 2012 decemberében kezdte múltidéző koncertsorozatát az A38-on, akkor első, 1981 tavaszi fellépésük műsorát vették újra elő. Ezt követte egy évvel később az Üzenet a liftből/A fodrász című lemez előadása a megjelenés 30. évfordulóján, majd 2014 áprilisában a széria harmadik estje, három évtizeddel a legsikeresebb KFT-album, a Bál az Operában után. Tavaly ősszel pedig, szintén az A38-on, a Macska az úton című 1981-es lemez volt terítéken.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés