bezár
 

zene

2018. 04. 24.
A Voodoo Papa Duo lemezbemutató koncertje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Voodoo Papa Duo lemezbemutató koncertje Remete címmel elkészült a Voodoo Papa Duo első lemeze, a hanganyagot május 3-án mutatják be a közönségnek Budapesten, az Ellátóház nevű szórakozóhelyen.

Az együttes tagja Szert Zsigmond, aki szájharmonikán és dobon játszik, valamint Fejér Simon Pál énekes, dalszerző, aki akusztikus és elektromos gitárokon zenél.

prae.hu

A zenekar tagjai szerint első albumukat a zenei sokszínűség jellemzi, a blues mellett a népzenei motívumok is megjelennek rajta. Szert Zsigmond elmondta, hogy a címadó dal régi kedvencük. Az együttes saját szerzemények mellett a 60-as-70-es évek Rythm&Blues csemegéiből is szívesen játszik. A szerzői kiadásban megjelenő albumon saját számaik mellett egy Doors-dal is hallható.

A lemezbemutató koncerten közreműködik Ferenczi György és Szokolay Dongó Balázs, az estet pedig Demény Gergő gitáros nyitja meg a Dob utcában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A zenehallgatási kultúrák és egyéb összefüggéseik
Február 27-én jelent meg Jamie Hewlett és Damon Albarn virtuális zenekara, a Gorillaz új albuma
Tobias Kratzer Fidelio-rendezése a Magyar Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 26. számáról
Az Életünk folyóirat tavaszi lapszámáról
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés