bezár
 

zene

2018. 05. 09.
Fényfestés és a Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Fiumei úti sírkertben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fényfestés és a Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Fiumei úti sírkertben A Nemzeti Filharmonikusok koncertjével és a kert legnagyobb mauzóleumainak fényfestésével is várja a látogatókat a Fiumei úti sírkert szombaton, a Emlékhelyek Napja című egész napos programon.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett rendezvényen egész nap több séta indul a sírkertben, ahol szakképzett történészek és idegenvezetők különböző tematika mentén kalauzolják az érdeklődőket.

prae.hu

Sötétedés után a különleges fényfestésre és a Nemzeti Filharmonikusok koncertjére várják a közönséget, majd zseblámpás sétát is szerveznek a temetőben.

Az Emlékhelyek Napja sorozathoz országszerte 46 emlékhely kapcsolódott, a programok a legtöbb helyen ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Ma Magyarországon 17 nemzeti emlékhelyet és 49 történelmi emlékhelyet tartanak számon. Ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is.

 Az emlékhelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el, egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csak egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.
Metallica, Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2026. június 11. és 13.
Eric Clapton budapesti koncertjéről

Más művészeti ágakról

Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM
David Szalay Flesh című regényéről
Hedda Gabler a Tatabányai Jászai Mari Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés