bezár
 

színház

2018. 08. 12.
Csíksomlyói passió - Szombaton mutatják be a nagyszabású produkciót a csíksomlyói hegynyeregben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csíksomlyói passió - Szombaton mutatják be a nagyszabású produkciót a csíksomlyói hegynyeregben A csíksomlyói hegynyeregben mutatja be ingyenes előadáson augusztus 18-án a Csíksomlyói passiót a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.

A 20 órakor kezdődő nagyszabású produkcióról Vidnyánszky Attila elmondta: a színház társulata és a táncegyüttes táncosai és zenészei mellett erdélyi vendégművészek, néptáncosok, énekesek, kórus és Molnár Levente operaénekes is fellép az előadásban.

Szkéné színház

A produkció társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. Az előadásban többek között Berecz András, Berettyán Nándor, Tóth Auguszta, Barta Ágnes, Rátóti Zoltán, Rácz József, Schell Ádám és Farkas Dénes játszik.

Vidnyánszky Attila elmondta: a csíksomlyói hegynyeregben kedden kezdődnek a próbák. A produkció három színpadon lesz látható, emellett a jobb- és baloldalon két hatalmas vásznon vetítik ki a Duna Televízió élő közvetítésének képeit.

A Csíksomlyói passiót tavaly tavasszal mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban, a mostani előadás ennek a produkciónak rövidebb, de nagyobb szereplőgárdával megvalósított változata. A rendező elmondta: a produkciót eredetileg is úgy tervezték, hogy a csíksomlyói hegynyeregben is el fogják játszani, ezért Székely László díszlettervezővel olyan díszletelemeket kerestek, amelyek Csíksomlyón is megfelelőek lesznek.

A hagyományos pünkösdi zarándoklat helyszínén látható előadásról szólva kiemelte, hogy Csíksomlyó az egyik legfontosabb szakrális helye a magyarságnak. "Hogy ott lejátszhatjuk legfontosabb történetünket, végiggondolhatjuk, végigélhetjük ott egy tízezres tömeggel együtt, ennél fontosabb dolog nincsen" - mondta, hangsúlyozva, hogy ez a legfontosabb turnéja a Nemzeti Színháznak, amióta a teátrumot vezeti.

Mint mondta, az ötlet lényege, hogy nem egyszerűen vendégjátékot tartanak, hanem az ott élők is beállnak a produkcióba, amelyet így sajátjuknak érezhetnek. Az előadásban mintegy 120 táncos, továbbá Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekkórusa is fellép - tette hozzá.

A Jézus szenvedéstörténetét elbeszélő produkcióról elmondta, hogy 18. századi csíksomlyói passiójátékok szövegei alapján született, és fontos részét adják Szőcs Géza 1990-es években írt passiószövegei is, mivel tetten érhető bennük a mai ember gondolkodásmódja. Emellett megjelennek benne Berecz András gyűjtéseiből archaikus népdalok, mesék és eredeti újszövetségi szövegek is helyet kaptak a darabban. Mindez bonyolult konstrukciót alkot, ezek a síkok mind benne vannak a mintegy két órás előadásban - mondta.

Kitért arra, hogy az elkövetkező években turnét terveznek a produkcióból, még legalább tíz helyszínen játszanák el, Magyarországon és külhoni területeken is, mindenhol helyi vendégművészek részvételével. A tervezett helyszínek között van Esztergom, Gyula, Kisvárda, Komárom, Szatmárnémeti és Beregszász is.

Az előadás egyszer látható Csíksomlyón, de arról szó van, hogy amennyiben sikeres lesz, minden évben létrehoznának a nyeregben egy hasonlóan nagyszabású produkciót.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
színház

HöKöm Project: Wándör Wumen és Szupermen

Más művészeti ágakról

gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés