bezár
 

zene

2009. 04. 28.
Somló Tamás koncertje a MüPában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Somló Tamás akusztikus koncertet ad kedden este a Művészetek Palotájában (MüPa); vendégként fellép Demjén Ferenc és Charlie is.

prae.hu

Az LGT basszusgitárosa, szaxofonosa, énekese elmondta: örömmel vállalta a koncertet, hiszen régen volt már akusztikus fellépése. Somló Tamás kitért arra, hogy a felkészülést megnehezítette balesete (lakásában eltörte a lábát), ezért kevesebbet tudtak próbálni; általában nála vették át a dalokat.

A zenész legutóbb két évvel ezelőtt lépett fel a MüPában. A mostani koncert két sztárvendége, Demjén Ferenc és Charlie két-két dalt énekel, és hármasban is előadnak két Somló-számot.

Az este további fellépői között lesz szerzőtársa, a KFT billentyűse, Bornai Tibor, Zsola a Vad Orchideákból és Mester Tamás.

Somló Tamás kiemelte: az akusztikus műsor számára ideálisak a Művészetek Palotája koncerttermei, nemcsak a hangzás, hanem a közönség közelsége miatt is. Megjegyezte: az ilyen jellegű koncertekre át kell hangszerelni a dalokat, ami külön kihívás.

A zenésszel - immár nem először - kedden fellépnek gyermekei is, ezúttal Pali, Dani és Lili csatlakozik hozzá. Somló Tamás nemcsak házigazdája, hanem műsorvezetője is lesz a koncertnek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 2.: A walkür. 2026.06.19.
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 1.: A Rajna kincse. 2026.06.18.

Más művészeti ágakról

Beethoven Fidelioja a 2026-os Bajor Operafesztiválon
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
art&design

Papp Ida Zsuzsanna The Disappearance of Childhood című kiállításáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés