bezár
 

irodalom

2018. 09. 12.
Elhunyt P. Szabó Ernő művészettörténész, újságíró
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt P. Szabó Ernő művészettörténész, újságíró Hatvanhat éves korában elhunyt P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője - tudatta a lap szerkesztősége.

P. Szabó Ernőt hosszan tartó betegség után szeptember 9-én érte a halál. Mint írják, betegségét mindvégig derűvel és méltósággal viselte, utolsó napjaiban is aktív munkatársa volt a folyóiratnak. "Nemcsak lapunk megújulásának egyik legfontosabb kezdeményezőjét, fáradhatatlan szervezőjét, remek írások szerzőjét vesztettük most el, hanem egy minden humánus és művészeti érték, jelenség felé nyitott, értelmes párbeszédekre mindig kész művészettörténészt és újságírót, kiváló embert" - olvasható a szerkesztőség közleményében.

Mint írják, P. Szabó Ernő Szarvason született 1952. augusztus 3-án. Újságírói pályája során írt a Hajdú-bihari Naplóba, a Pest megyei Hírlapba, a Magyar Ifjúságba, dolgozott a Budapest folyóiratnál, a Nők Lapjánál.

Négy évig vezette az 1991-ben alapított Új Magyarország kulturális rovatát, 1995-től publikált a Magyar Nemzetben. Ugyancsak 1991, a lap indulása óta az Új Művészet főmunkatársa, szerkesztője, majd vezető szerkesztője volt.

Kismonográfiát írt Móder Rezső szobrászművészről, Haris László és Tóth György fotóművészekről, Polgár Rózsa textilművészről, életútinterjú-kötetet publikált Mengyán András képzőművész és Ingo Glass szobrászművész pályájáról.

Egy kicsi együtt repülés címmel jelent meg 2014-ben a kortárs magyar művészettel foglalkozó interjúkötete, 2015-ben Férfi, esőben, 2017-ben A megsemmisített labirintus címmel látott napvilágot cikkeiből, tanulmányaiból készült válogatás - áll a közleményében.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Helyzetjel: Terepszemle 5. Helyzetjel: Terepszemle 5.
Telnek a napok, vánszorgunk
irodalom

A művek ütötte rés (rövid emlékezés az elhunyt költőre) A művek ütötte rés (rövid emlékezés az elhunyt költőre)
Tandori Dezső (1938. december 8. - 2019. február 13.)

Más művészeti ágakról

építészet

Sündisznótüske és betonhintaszék Sündisznótüske és betonhintaszék
Bauhaus100. Program a mának/ Kortárs nézőpontok - kiállítás a Ludwig Múzeumban
A HUBBY a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében
Harmony Korine: Túltolva


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés