bezár
 

zene

2018. 10. 15.
Nemzeti Énekkar: új hangversenysorozat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzeti Énekkar: új hangversenysorozat Új sorozatot indít csütörtökön a Nemzeti Énekkar, a Pászti-bérlet hangversenyeit a budapesti Olasz Kultúrintézetben hallhatja a közönség.

Az első hangversenyen, csütörtökön Haydn Nelson-miséje és Orbán György Ricercare című műve hangzik el Somos Csaba vezényletével. A Nemzeti Énekkar 80 fős vegyeskara mellett az 55 fős Angelica Leánykar, valamint Szemere Zita szoprán, Bakos Kornélia mezzoszoprán, Szappanos Tibor tenor, Bakonyi Marcell bariton, Lisztes László narrátor és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is közreműködik — közölték a Nemzeti Filharmonikusok hétfőn az MTI-vel.

„A Nemzeti Énekkar történetének igen fontos állomása a Pászti-sorozat elindulása. Alapító karnagyunk emléke előtt tisztelgünk, és új hangversenysorozatunk első műsorának is legfontosabb törekvése a szeretet közvetítése a zenén keresztül. Együttesünk kiemelt missziójának tartja a klasszikus remekművek és a modern, új alkotások megszólaltatását. Így esett választásunk Haydn Nelson-miséjére és Orbán György Ricercare című oratóriumára” — idézi a közlemény Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója szavait.

Az 1798-ban elkészült misében Haydn a napóleoni háborúk folyamatos veszélyei miatt Európát féltve a legszemélyesebb együttérzését, aggodalmait, reményeit fogalmazza meg. Amikor e háborúk angol hadvezére, Nelson admirális 1800-ban Lady Hamiltonnal együtt Bécsben meglátogatta Haydnt, a mester előadatta a hadvezér 1798-as abukiri győzelme idején keletkezett művet, amelyet ettől kezdve neveznek Nelson-misének.

Orbán György Ricercare műve Szent Pál korinthusiakhoz írott első levelének Szeretethimnuszként is ismert részletét interpretálja személyes hangon. Ahogyan Orbán György fogalmaz, a darab próbálkozás, olvasat, amelynek központjában "fúgaféleség" található. A Kossuth-díjas szerző ezért is választotta címnek és egyben műfajmegjelölésnek a korai barokk fúgákra utaló, de keresgélést is jelentő olasz ricercare szót. Az alkotás négy szakaszra bomlik, amelyek között összefüggést teremtenek a közös témák és motívumok, valamint az egységes tempó.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Az UMZE kamaraegyüttesének pécsi koncertjéről

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés