bezár
 

zene

2018. 11. 13.
Megzenésített versek és kórussal kiegészült dalok
Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Magashegyi Underground lassan tíz éve úttörő szerepet töltött be a hazai könnyűzenei piacon a szimfonikus megszólalás meghonosításában, amit utána számtalan hazai előadó vett át és követett sikeresen. Most még bátrabb lépést tesznek: a költészet világát hozzák be a komolyzenével átitatott dalok közé december 2-án a Budapest Kongresszusi Központban – tájékoztatta a Masgashegyi Underground a prae.hu művészeti portált.

A Magashegyi Underground legújabb műfajközi kalandjának gyümölcsei az egyik leghíresebb mai költő-írónő Tóth Krisztina verseire komponált dalok. December 2-án a Budapest Kongresszusi Központban hallhatjuk először az új dalokat, egy alaposan átgyúrt-áthangszerelt szimfonikus koncert keretein belül, ahol a Heureka Pop Orchestra kíséri a zenekart. A nagyszabású előadáson a korábbi lemezeiken szereplő megzenésített verseket is előadják majd: olyan ritkán játszott dalok is elhangzanak, mint Závada Péter Szinopszisa vagy Parti Nagy Lajos Nyár, némafilmje - ezeket kizárólag a csapat szimfonikus koncertjein lehet hallani élőben. Emellett a régi közönségkedvenc Magashegyi-dalok, valamint a korábban nagy sikerrel játszott szimfonikus műsor kötelező darabjai is új hangszerelést kapnak Subicz Gábor jóvoltából.

A koncert felvezetéseként készítettek egy különleges videót is, a már-már magashegyi családtagnak számító Beck Zolival (30Y) közös, Látod című dalukra, egy Somló-hegyi kápolna falai között.

A kisfilm tökéletes ízelítőt ad a nagyszabású koncertből, hiszen egyrészt Beck Zoli is ott lesz majd a Budapest Kongresszusi Központban, másrészt a decemberi koncert új hangszereléseiben a kórus is hangsúlyos szerephez jut.

Az esemény a Magashegyi Underground legfontosabb és legnagyobb idei koncertje lesz, új műsorral, rendkívüli látvánnyal és számos vendéggel. „Új és még újabb képi világ, új és még újabb hangszerelések, költészet, vendégművészek, tökéletes hangzású kórus és egy új, mélyen életigenlő koncertnek lehetnek szem- és fültanúi december 2-án. Kezdjük együtt az ünnepeket!" – szól a zenekar invitálása a különleges koncertre.

Kép: Magashegyi Underground

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Major Szabolcs --


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
Bánkitó, fesztiválemlék
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére

Más művészeti ágakról

Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
irodalom

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Az önképzőkörtől a Carnegie Hallig Az önképzőkörtől a Carnegie Hallig
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés