bezár
 

film

2018. 11. 15.
5. Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában
2018. november 22-28., Art+ Cinema
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
November 22. és 28. között 5. alkalommal kerül megrendezésre a Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinemában. A fesztivál keretein belül az északi filmek legkiválóbb válogatása kerül vászonra egy héten át. A programot premier előtti vetítések, filmtörténeti klasszikusok, közönségtalálkozó, diafilmvetítések színesítik. Műsorra tűznek számos olyan játék- és dokumentumfilmet, amely csak most lesz látható – tájékoztatta a Vertigo Média a prae.hu művészeti portált.

Először a Skandináv Filmfesztiválon mutatják be Magyarországon A 64-es betegnaplót, a Q-ügyosztály negyedik történetét. A film, mely néhány hete debütált hazájában, minden idők legsikeresebb dán mozibemutatója. Most, a magyar premier előtt hónapokkal tekinthető meg e kivételes thriller. Szintén premier előtt lesz látható a skandináv film legnagyobb alakjának, Lars von Triernek a legújabb filmje, a cannes-i filmfesztiválon bemutatkozó A ház, amit Jack épített, Matt Dillon főszereplésével.

tier

A ház, amit Jack épített

Ingmar Bergman születésének századik évfordulóját egy retrospektív programmal ünnepli a fesztivál. Premier előtt vetítik a Bergman 100 című dokumentumfilmet, továbbá láthatók lesznek a svéd rendezőfenomén Persona, Saraband és Őszi szonáta című filmjei.

Különlegesnek ígérkezik az Eljön az a nap című, többszörös díjnyertes dán dráma egy bentlakásos iskola diákjairól, Lars Mikkelsen főszereplésével, valamint A homok alatt című dán második világháborús film, amelyet tavaly Oscar-díjra jelöltek az idegen nyelvű film kategóriában. A bűnös Dánia idei Oscar-nevezettje, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíjasa, amely számos közönségdíjat nyert a világ legrangosabb filmfesztiváljain. A lány, az anya és a démonok című svéd dráma a határtalan és feltétel nélküli gyermeki szeretetről, a Hajrá, Anja! című norvég ifjúsági film pedig egy vagány leukémiás kislányról szól. Szintén ifjúsági film a három elkóborló testvérről szóló norvég Sarkköri mentőexpedíció. A dán Rendíthetetlenek egy afganisztáni veterán és egy balerina szerelmét mutatja be, a norvég Vakon pedig egy látását elveszítő nő megpróbáltatásairól mesél.

bűnös

A bűnös

Az 5. Skandináv Filmfesztiválon három izgalmas dokumentumfilm is látható lesz. Közülük az egyik legizgalmasabb minden bizonnyal a Lemming A messzi Észak aprócska ura című film, melynek rendezője Török Zoltán, a Vad Magyarország alkotója. A szombati filmvetítést követően közönségtalálkozó is lesz a film vágójával, Hargittai Lászlóval.

A 64-es betegnapló premier előtti vetítése alkalmából feleleveníthetjük Jussi Adler-Olsen korábbi Q-ügyosztály történeteit, a Nyomtalanult, a Fácángyilkosokat és a Palackpostát.

A Best of összeállításban olyan korábbi skandináv sikerfilmek kerülnek vetítésre, mint a dán Férfiak és csirkék Mads Mikkelsen főszereplésével, az idei Berlinalén díjazott norvég Utoya, július 22., az Emlékszem rád című izlandi thriller, valamint a dán fekete komédia, a Kisvárosi gyilkosok.

Az 5. Skandináv Filmfesztivál a legkisebbekről sem feledkezik meg, akik november 25-én vasárnap 13 órai kezdettel egy skandináv mesékből álló diaválogatást tekinthetnek meg. Öt ismert és kevésbé ismert mesét tolmácsol Bíró Ferenc diafilmgyűjtő és Domsa Zsófia műfordító, az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszékének adjunktusa.

A fesztivál együttműködő partnerei a Dán Nagykövetség, a Norvég Nagykövetség, és a Svéd Nagykövetség.

A fesztivál filmjei eredeti nyelven, magyar és/vagy angol felirattal láthatók.

A jegyértékesítés elkezdődött, jegyvásárlás az Art+ Cinema mozipénztárában lehetséges. A jegyárak a Lugosi terem előadásaira egységesen 900 forintba, a Kertész terem vetítéseire 600 forintba kerülnek. A diavetítésre a jegyár 700 forint.

Az 5. Skandináv Filmfesztivál elektronikus programfüzete itt található meg.

További információ az Art+ Cinema honlapján és az esemény Facebook-oldalán.

Forrás: Vertigo Média

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés