bezár
 

zene

2019. 01. 10.
Bemutatkozik az Európai Roma Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatkozik az Európai Roma Fesztiválzenekar Megalakult az Európai Roma Fesztiválzenekar, az együttes az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia kezdeményezésére állt össze, a bemutatkozó koncert február 10-én lesz a Müpában.

Az Európai Roma Fesztiválzenekar  missziója nemcsak az anyaország nélküli romák, hanem az európai őshonos kisebbségek zenéjének hiteles bemutatását is felvállalni, egyúttal képviselni.

prae.hu

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett hangverseny után a zenekar európai turnéra indul. A fellépők között minden esetben megtalálható lesz az adott ország nemzeti kisebbsége.

A budapesti előadás művészeti igazgatója Szakcsi Lakatos Béla, a zenekarvezető Kathy Horváth Lajos. A 37 tagú nagyzenekar mellett színpadra lép többek között Sárközi Lajos, Emilio, Ifj. Kathy Horváth Lajos, Patai Anna, Orbán György, Csík Gyula és Szakcsi Lakatos Róbert. A külföldi fellépő a Django Reinhardt örökségét ápoló Dotschy Reinhardt Quartet lesz.

A koncerten elhangzik mások mellett Liszt II. Magyar Rapszódiája, cigány kortárs és világzene, Toni Iordache Cimbalomszólója, Reményi Ede Repülj fecske című műve, de lesz amerikai dzsessz is cigány stílusban, hegedűszonáta (Eugéne Ysaye szerzeménye) és a résztvevők eljátsszák Pablo de Sarasate Zigeunerweisen című kompozícióját is.

A kép forrása a Müpa facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
A Magyar Állami Operaház új Così fan tutte-előadásáról
A Soviet Monday legelső albumáról
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

építészet

Beszámoló a „Balatoni strandépítészet – Szerethető rendezetlenség, tervezett spontaneitás” című kötetbemutatóról
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Beszámoló a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Tóth Krisztina a Bolygó Bogozón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés