bezár
 

színház

2019. 01. 10.
Danis Lídia kapta a Domján Edit-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Danis Lídia kapta a Domján Edit-díjat Nem számított a Domján Edit-díjra Danis Lídia színművész, aki a vidéken játszó tehetséges fiatal színésznők művészetének elismerésre alapított kitüntetést vehette át

A Domján Edit Alapítvány a vidéken játszó tehetséges fiatal színésznők művészetének elismerésére hozta létre a díjat, amelyet évente egyszer adnak át Domján Edit színművész születésnapjához kötődően. A kitüntetés odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium. A színművész a díjat Tatabányán, a Macbeth december 21-i előadása után vehette át. A díj méltatásában kiemelték sokszínű és sokrétű alakításait a naivától a cserfes szolgálólányon és a díván át a görnyedt hátú boszorkányig.

Danis Lídia jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színház társulatának tagja. 2004-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházban eltöltött éveket követően három szegedi évad után 2014-ben a Jászai Mari Színház első önálló társulatának alapító tagja lett.

A kép forrása a tatabányai Jászai Mari Színház - Népház honlapja.

nyomtat

További írások a rovatból

színház

Shakespeare, színház, Közép-Európa Shakespeare, színház, Közép-Európa
Shakespeare in Changing Cultural Paradigms: kétnapos konferencia Pozsonyban
Interjú Ugrai Istvánnal
színház

A színtelen és szívtelen Don Juan A színtelen és szívtelen Don Juan
Ödön von Horváth darabja a Jurányi Házban
színház

Felfüggesztett ártatlanság Felfüggesztett ártatlanság
Büchner Woyzeckje a Szkénében Hegymegi Máté rendezésében

Más művészeti ágakról

art&design

Mozgástér és kívülállás Mozgástér és kívülállás
A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára
Molnár T. Eszter legújabb könyvének bemutatója a Bartók Pagonyban
irodalom

Mennyi minden Mennyi minden
Két lemezről (Szűcsinger: Ennyit tudtunk segíteni, Háy János–Beck Zoltán: Háy Come Beck)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés