bezár
 

art&design

2019. 02. 08.
A groteszk, kortárs női képzőművészek szemével
Variációk egy metamorfózisra
Tartalom értékelése (5 vélemény alapján):
A groteszk, kortárs női képzőművészek szemével Az érzéki vágytól a zsigeri undorig terjednek korunk jelentős képzőművészeti alkotásainak hatásai. A kortárs, többségében női művészek a test és az önkép metamorfózisával teremtik meg ezeket a groteszk műveket, amelyek egyszerre varázsolják el és rémítik meg a befogadót. Tess Thackara az Artsy-n megjelent cikkében az ilyen alkotásokat mutatja be, miközben a női művészeknél megjelenő groteszk tendenciákat is igyekszik értelmezni.

A fiatal kortárs női művészek munkáira egyre inkább jellemzők az erőteljes, groteszk vonások – állítja Thackara. Ahogyan a cikk által hozott példák is mutatják, a tendencia minden képzőművészeti ágban megmutatkozik: az angol Marianna Simnett filmjei behatolnak az emberi testbe, egyszerre téve azt ismerőssé és idegenné, Tala Madani festményei a gyermeki ártatlanságot, nőiességet és szexualitást erőszakos, rémálomszerű kompozíciókon helyezik el, Maisie Cousins fényképei pedig rothadó testrészek, ételmaradékok és növények fényes kavalkádjaként mutatják be a bomlást. A groteszk azonban Thackara szerint minden esetben hasonló módon jön létre: az emberi lét határait szimbolizáló test és önkép metamorfózisával. Az átalakult test és önkép képes túlmutatni az emberi tapasztalatokon, ezzel téve az adott alkotást egyszerre nyomasztóvá, ám valahol mégis vonzóvá.

A szerző Frances S. Connelly művészettörténészt idézi, aki a metamorfózis és a test (különösen a női test) összekapcsolódását a groteszkkel a The Grotesque in Western Art and Culture című 2012-es könyvében tárgyalja.

Connelly szerint a groteszk „határlény”, amely az ismerős, a konvencionális határán mozog és átváltozásra vágyik, hogy átléphesse ezt a határt. A test és az önkép, mint legalapvetőbb emberi kötöttségek így szinte elválaszthatatlanokká válnak a groteszktől.

Átformálásuk tehát – teszi hozzá Thackara – olyan eredményt szül, ami képes túlmutatni az emberi lét határain, ezzel szorongást keltve, közben azonban elbűvölve a megfigyelőt. Connelly elmondja azt is, hogy a test és az önkép kultúráktól függően is számos normának kell hogy engedelmeskedjen. Itt jut különleges szerephez a női test, mivel leginkább ezzel szemben léteznek elvárások és tabuk, amely határok ledöntése erőteljes groteszk képeket szülhet. A konvenciók szerinti változékony, földies nőiesség groteszk szüleményei szerinte a nőalak egyes archetípusai: a prostituált, a femme fatale, vagy akár a boszorkány.

Thackara azt is szeretné bemutatni, hányféleképpen értelmezik a kortárs alkotások a test és az önkép metamorfózisát. Elsőként Marianna Simnett filmjeit és Tala Madani festményeit említi, amelyek a mesék konvencióit forgatják fel, hogy a saját test ismertsége, a gyermeki ártatlanság, a nőiesség és a szexualitás témáit egy eltorzított formában mutassák be. A mesék szabályrendszere igen egyszerű: minden jó vagy rossz, közöttük nincs átmenet és ezekből vonhatóak le a gyermeki leckék és a morális tanulságok. Thackara rávilágít arra, hogy éppen ezért szülhet a szigorú szabályok kiforgatása egy elborzasztó, groteszk képet. Simnett Blood in my Milk című, 2018-as, ötképernyős filminstallációja például többször szerepeltet gyerekeket, hogy rajtuk keresztül mutassa be a testhez kapcsolódó fóbiákat és rettegést. Egy jelenetben kisgyermekeket tanítanak arra, hogyan ismerjék fel az emlőgyulladást a tehenek tőgyén. Eközben az üreges, rózsaszín helyszín azt az érzetet kelti, mintha a jelenet egy szerv belsejében játszódna és az egyes közbeékelt vágások a gennyes tehéntőgyek fejését is mutatják. Egy másik jelenetben a gyermekek a játszótéren vitatják meg, milyen lenne az egyik lányt szétbontani millió darabra, úgy, hogy ne tudják utána összerakni. A test, amely minden ember sajátja, a jelenetek hatására egy idegen, groteszk, taszító képpé alakul át –írja a szerző. Tala Madani képein szintén a kisgyermekek és a nők kapnak központi szerepet, azonban a cikk szerint itt ők teremtik meg a groteszket; a test átformálása az ártatlanság, a nőiesség és a szexualitás eltorzításához vezet. A Sunrise című 2018-as festmény például egy újszülöttet ábrázol, ahogy kést szegez egy meztelen nő ágyékához, összekötve az újszülött gyermek ártatlan alakját az erőszakkal, és felcserélve a szülő-gyermek hierarchiát. A Sex Ed by God című képen egy széttárt lábakkal ülő fiatal lányt vizsgál 3 férfi egy kivetítőn. A lány azonban kinyúl a képből, megragadja az alakokat és a vaginájába tuszkolja őket, Thackara szerint groteszk párhuzamot teremtve aközött, ahogy a kisgyermek az őt körülvevő világot a száján keresztül ismeri meg, és ahogy ő a nemi szervén keresztül teszi ugyanezt.

A szerző hozzáteszi, hogy más groteszk alkotások a test és a hús közötti határvonal elmosását használják a gyakran sokkoló installációk elkészítéséhez. Egyik példája itt Jala Wahid, aki szobrain a kulturális normáktól való eltérést a test szörnyszerű hússá való átalakítása által mutatja be. Egyik, még be nem fejezett szobra egy véres ökörmájat ábrázol, amit a kurdisztáni piac kínálata inspirált és ami Kurdisztán politikáját az erős, mégis sebezhető emberként szándékozik bemutatni. A másik példa Doreen Garner, akinek installációin a szilikon és a tűk használata a testből felszabdalt húst teremt, amely a testet ért traumákra és ezen keresztül az elnyomásra utal. Az Onika Thackara szerint így mutatja be a fekete rabszolganők szenvedését az amerikai orvosi kísérletek alanyaiként.

A cikk kifejti, hogy a testek szörnyekké változtatása jelentheti mindezen kívül a kulturális normák kifigurázását is. Ehhez kapcsolódóan említi meg Jana Euler Global warnings (people who are over 100 years old) című portrésorozatát, amelyen olyan idős emberek láthatóak, akik arcvonásai eltorzultak és összekeveredtek. A küklopsz-szerű szemek és a 180 fokban elfordított szájak Thackara szerint a túlfeszített fiatalság kritikáját mutatják. Ezzel az ábrázolásmóddal szemben a cikk bemutatja Maisie Cousins fényes, szinte divatlapokra emlékeztető fényképeit is, amelyek az olykor vizes testeket lebomló szemét és szerves anyagok közé helyezik. A gyomorforgató, bomlásban lévő szemétkupacok igényes és hívogató elrendezése igyekszik közelebb hozni az emberi testről alkotott normát a természethez és anyagaihoz, amelyeknek valójában az ember is része –írja a szerző.

A kortárs női alkotók munkáit jellemző groteszk tehát Thackara szerint többféle jelentést hordozhat és számos megjelenési formában is figyelhető meg. Azonban úgy gondolja, minden alkotásban közös, hogy mind az átadni kívánt üzenettel, mind a kifejezési formával, a test és az önkép metamorfózisával átlépik azt a határt, amit korunk konvenciói és normái képeznek.

 

A teljes cikk itt olvasható. 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Jedlovszky Krisztina --


További írások a rovatból

art&design

Mozgástér és kívülállás Mozgástér és kívülállás
A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára
art&design

Organikus városok Organikus városok
Bornemisza Eszter: Városi hegek
art&design

Romváry-emlékkönyv Romváry-emlékkönyv
Romváry Ferenc: Romváry Ferenc, a képtárcsináló : curriculum vitae. Romváry Ferenc (magánkiadás, a Kieselbach Galéria támogatásával), Budapest, 2017, 407 oldal

Más művészeti ágakról

Pinter-darab a Radnóti Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
A MI kapcsolata a művészetekkel
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról
színház

A mi Platonovunk, avagy az ígért nagy boldogság A mi Platonovunk, avagy az ígért nagy boldogság
Székely Kriszta rendezése a Katona Kamrájában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés