bezár
 

zene

2019. 03. 06.
Idén hatvan éves a Pécsi Kamarakórus
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tillai Aurél Kossuth-díjas zeneszerző második miséjének ősbemutatójával ünneplik a Pécsi Kamarakórus alapításának hatvanadik évfordulóját március 20-án a pécsi Kodály Központban. Mint közleményükben felidézték, a kamarakórust két fiatal zenetanár és jó barát, Dobos László és Tillai Aurél alapította. A hat évtized alatt a tagság összetétele folyamatosan változott, de az énekegyüttest megszakítás nélkül ma is ugyanaz a karnagy, Tillai Aurél vezeti.  

Pécsi Kamarakórus

Az első hangverseny első műsorszáma Orlando Vecchi Jó ez a fény című madrigálja volt, amely egyúttal a jubileumi koncert címe is lett.

prae.hu

Az est legelején ismét Vecchi-művet adja elő a kamarakórus, majd az elmúlt hatvan évben megszólaltatott kórusművek közül válogatnak.

A koncert második részében tartják Tillai Aurél Missa secunda című művének ősbemutatóját a Pécsi Egyetemi Kórus és a PFZ közös előadásában. A darab a szerző második miséje, egyben kilencedik oratorikus alkotása.

A jubileumi hangversenyen közreműködnek Kuti Ágnes, Megyesi Schwartz Lúcia, Bognár Szabolcs és Horváth István énekművészek, Murin Jaroszláv mélyhegedű művész, Bajic Ágnes zongorista, Fodor Gabriella orgona- és zongoraművész, valamint Balatoni Sándor orgonaművész. Az est karmestere Tillai Aurél lesz.

Jegyek a Kodály Központ jegypénztárában, és online a jegymester.hu oldalon kaphatóak az estre.

Fotó: https://www.facebook.com/pg/Pécsi-Kamarakórus

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 4: Az istenek alkonya. 2026.06.21.
Eric Clapton budapesti koncertjéről
A Soviet Monday legelső albumáról
Első Zürichi Barokk Fesztivál

Más művészeti ágakról

Független, gondolkodó, szakmájához hű művész
Retrospektív: Mathieu Kassovitz: A gyűlölet (La Haine)
Horváth Adél Sok ördögök című könyvének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés