bezár
 

zene

2019. 03. 18.
Ajánlóban 12. Hét koncertjei
Érdekes-zenei koncertek Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendkívül kínos helyzet alakult ki. Alig találtam az ajánlóba passzoló jazz koncertet a hétre. Mondjuk fellép Ken Vandermark vadiúj formációjával a Lumenben többször is, ami azért sok mindenért kárpótol. Talán ő a legnagyobb név ma az avantgárd jazz világában, ráadásul nem is véletlenül. Nehéz zenei fronton pedig talán az Amadandia Steve Reich műsorát emelném ki.  Tartalmilag tömény hét áll előttünk tehát, csupán kicsit foghíjas.  

 

Könnyű

Captain Kirke and the Klingons Quintet

Kirke Március 20. Szerda, 20:00 - BMC 

A zenekar névadója és vezetője, az észt zongorista hölgy, Kirke Karja kétszer is járt már az Opusban. Három évvel ezelőtt előbb a Heliotroop szextet egyik vezetőjeként, majd saját kvartettjével is sikerült meghódítania a klub közönségét innovatív kompozícióival és briliáns játékával. Tavaly az éves nagy jazz szakvásár, a brémai jazzahead! európai seregszemléjén ez a kvartett egyike volt a sok száz jelentkezőből a European Jazz Meetingre kiválasztott 16 zenekarnak, akik a világ minden tájáról odasereglett szakmabeliek előtt élőben is megmérettethettek – tegyük hozzá, igen nagy sikerrel.

Kirke rendkívül aktív, kezdeményező típusú művész, ezt bizonyítja legújabb, az Opusban most bemutatkozó kvintettje is: egy igazi európai formáció, melyben a többféle fúvós hangszeren játszó litván Liudas Mockunas, a finn Mikko Innanen szaxofonos, a francia Etienne Renard bőgős, illetve honfitársa, az észt dobos Hans Kurvits a partnerei. Stílusukra sokféle zenei irányzat van hatással a metáltól kezdve a szabad jazzen át a minimalista, expresszionista és modern európai jazzig. A banda tagjai évek óta ismerik egymást, játszottak már együtt egyetemeken, jazz klubokban, felléptek nyári kurzusokon és fesztiválokon is. Habár a tagok Európa különböző országaiból származnak, közös bennük a kísérletezésre és valami önálló létrehozására való vágy, mely összehozta őket erre a projektre.

Közreműködik:

Kirke Karja - zongora
Mikko Immanen - szaxofon
Liudas Mockunas - szaxofon
Etienne Renard - nagybőgő
Hans Kurvits - dob

https://www.jegy.hu/program/captain-kirke-and-the-klingons-quintet-101386

Ken Vandermark workshop Budapesten

Vandermark Március 24. Vasárnap, 12:00–15:00 - Lumen

KEN VANDERMARK újonnan alapított és szakmailag széles körben elismert együttese, a MARKER idén turnézik első alkalommal Európában. Vandermark különleges műhely keretében mutatja majd be a Marker
egyedi kompozíciós és improvizatív módszereit. A résztvevők megismerhetik az együttes zenéjét és betekintést nyerhetnek abba, hogyan bontja elemeire és formálja át a Marker a kompozíciós alapanyagot. A műhely végén Vandermark és az együttes többi tagja szívesen válaszol a résztvevők kérdéseire. A műhelymunka angol nyelvű lesz, de a szervezők gondoskodnak majd tolmácsról.

A rendezvény egyedi jellegű és a helyszín csak korlátozott férőhellyel rendelkezik! E miatt arra kérjük a résztvevőket, hogy mindenképp iratkozzanak fel itt: https://bit.ly/2HK0pGb

https://www.facebook.com/events/313443582637724/

Ken Vandermark & Marker (Us) & Grencsó Kollektíva

Vandermark Március 24. Vasárnap, 20:00, Március 25. Hétfő, 20:00 - Lumen

A chicagói szaxofonos, klarinétos, zeneszerző és improvizátor az amerikai avantgárd jazz egyik legkiemelkedőbb alakja. Tavalyi turnéján is játszott már nálunk, és büszkén mondhatjuk, hogy a Lumen és zenei közege annyira megtetszett neki, hogy idén visszatér hozzánk, hogy két koncertet is játsszon - saját zenekarával és magyar zenészekkel, valamint tartson egy workshop-ot is.

Ezen az estén Vandermark több szettben saját zenekara, a Marker és a Grencsó Kollektíva tagjaival improvizál.

Ken Vandermark - szaxofon és fúvós hangszerek
Andrew Clinkman - gitár
Steve Marquette - gitár
Macie Stewart - billentyűs hangszerek és hegedű
Phil Sudderberg - dob

Grencsó István - szaxofon és fúvós hangszerek
Pozsár Máté - zongora
Benkő Róbert - nagybőgő
Miklós Szilveszter - dob

https://www.facebook.com/events/583836095376264/

Nehéz

Amadinda Percussion Project

Amadainda Március 19. Kedd, 19:00 - Zeneakadémia, Solti Terem

A 35. évadját ünneplő, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas Amadinda Ütőegyüttes hatalmas utat tett meg, míg a nemzetközi kortárszenei és ütőhangszeres életben mai példaadó tekintélyét kivívta. Az együttes tagjai nyugat-európai utcazenéléssel teremtették meg egyedülálló hangszerparkjuk alapjait és a kései szocializmus langyos közegében valószínűtlennek ható ambicionáltsággal építettek fel néhány év alatt figyelemreméltó modern- és kortárszenei repertoárt, amit aztán saját zeneszerzői invencióikkal és átiratok készítésével, valamint az egyetemes világkultúra ütőhangszeres zenéinek megismerésével szélesítettek. Az együttes máig nem felejtette el a kezdeti évek nehézségeit: ez a tény is tükröződik abban az elhatározásukban, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott tudást és tapasztalatot felelősen továbbörökítve útjára indították az Amadinda Percussion Projectet. A program keretében az együttes tagjainak irányításával és részvételével, hangszerparkjuk felhasználásával a fiatalabb muzsikus nemzedékeket vonják be munkájukba. A mostani hangversenyen az 1936-os születésű, elsősorban repetitív zenéjével sikereket aratott, minimalista technikáiról híres Steve Reich egyik leghíresebb ütőhangszeres műve kerül a középpontba.

Műsor:

Steve Reich: Drumming

Amadinda Ütőegyüttes: Bojtos Károly, Holló Aurél, Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Joó Szabolcs (ütőhangszerek)
A Zeneakadémia és a Bartók Konzi ütőhangszeres hallgatói: Haász Tímea, Hencz Kornél, Láposi Dániel, Siptár Bence, Bereczki Klaudia, Bolyki Sára, Soós Zsófia (ének), Siklósi Kristóf (piccolo)

https://www.jegy.hu/program/amadinda-percussion-project-97920

Nikolai Lugansky zongoraestje, MVM Koncertek – A Zongora – 2019

Nikolai Március 19. Kedd, 19:30 - Zeneakadémia - Nagyterem

Nyikolaj Luganszkij zongorakarrierje egy piros játék zongorával kezdődött, amit édesapja hozott az akkor még öt és fél éves kisfiúnak. Apja hamis játékát hallva a gyermek megmutatta, mely billentyűket kell leütni ahhoz, hogy jó legyen a dallam. Innentől egyenes út vezetett a muzsikusi pályára: zeneiskola, versenyek, majd 1996-ban debütálás Amerikában, a Hollywood Bowlban, a Kirov Színház Zenekara turnéjának egyik koncertjén, Valerij Gergijev vezényletével. Luganszkij azóta a világ számos színpadán megfordult vezető zenekarokkal, hazánkban is járt már többször. Lemezei közül kiemelkednek Rahmanyinov- és Chopin-felvételei. Az orosz zongoraművész a koncertezés és lemezkészítés mellett a Moszkvai Konzervatórium tanára Szergej Dorenszkij professzor asszisztenseként.   

Műsor:

Debussy: Suite Bergamasque
               Images / Képek (II. füzet)
               2 arabeszk
               A boldog sziget  *** 
Szkrjabin: 3. szonáta, op. 23,
Rahmanyinov: Válogatás az op. 32-es prelűdökből (no. 5, 6, 9, 10, 11, 12, 13)

https://www.jegy.hu/program/nikolai-lugansky-zongoraestje-mvm-koncertek-a-zongora-2019-87144

Mozart variációk és szonáták zongorára és hegedűre/5 (Összkiadás élőben)

Mozart Március 21. Kedd, 19:00 - Zeneakadémia, Solti Terem

Az Összkiadás élőben 2018/2019-es sorozatának záró hangversenyén Wolfgang Amadeus Mozart utolsó, 1785 és 1788 között keletkezett zongora-hegedű szonátái csendülnek fel a Zeneakadémia Solti Termében. Az 1785 decemberében keletkezett Esz-dúr szonáta (K. 481) annyira elnyerte a zeneműkiadással foglalkozó Franz Anton Hoffmeister tetszését, hogy a művet saját költségén jelentette meg. A 35. számú A-dúr szonáta (K. 526) a Kis éji zene (K. 525) és a Don Giovanni (K. 527) között foglal helyet Ludwig von Köchel katalógusában. Valójában ez a mű Mozart utolsó érett stílusú zongora-hegedű szonátája, az ezt követő, 1788. július 10-én befejezett F-dúr kompozíció (K. 547) ugyanis szerkesztésmódjában visszatér Mozart legkorábbi szonátáihoz: a hegedűs csupán árnyéka és kísérőtársa a zongoristának. A hangverseny műsorán szerepel még Mozart egy korábbi, töredékben maradt szonátatétele, amelyet barátja, Maximilian Stadler befejezésével hallhatunk.

Műsor:

Mozart: 33. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 481
Mozart: B-dúr hegedű-zongora szonáta, K. 372 – - (töredék, M. Stadler befejezésével)
SZÜNET
Mozart: 35. (A-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 526
Mozart: 36. (F-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 547

Szabadi Vilmos (hegedű), Farkas Gábor (zongora)

https://www.jegy.hu/program/mozart-variaciok-es-szonatak-zongorara-es-hegedure5-osszkiadas-eloben-91694

Nagy Csaba és Sárai Gábor - lant

Lant Március 21. Csütörtök, 19:30 - Nádor Terem

Nagy Csaba és Sárai Gábor -  reneszánsz lant




Műsor:

Mille Regretz - Lant duettek a XVI. századból
(Josquin, C. Morales, N. Gombert, A. Willaert, E. Valderrabano, Fr. da Milano, V. Galilei valamint Fumie Sikichi művei)

A rendezvény a European Day of Early Music része 

https://www.jegy.hu/program/nagy-csaba-es-sarai-gabor-lant-102652

Zenekari koncert - Bartók, Román népi táncok, Magyar népdalok

Bartók Március 21. Csütörtök, 19:45 - Müpa,  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

„A Fischer Ivánok, Sebestyén Márták, Komlósi Ildikók és Cser Krisztiánok miatt magyar művésznek lenni egy koncertteremben olyan, mint Meryl Streepnek lenni az Oscar-gálán. Kinyílnak az ajtók, és az emberek felállva tapsolnak” – fogalmazott a Fesztiválzenekar közönségének egyik tagja az együttes 2017-es londoni koncertje után. A Bartók műveiből összeállított program most itthon is elhangzik.

Az este első fele formabontó: a zenekar egymás mellé állítja az eredeti, Bartók által gyűjtött népzenét és a zeneszerző kompozícióit. Ehhez a lehető legautentikusabb partner csatlakozik: Sebestyén Márta, akinek az édesanyja Kodály-tanítvány volt, személyes varázsával megfűszerezve, de változtatások nélkül adja elő a tradicionális magyar népdalokat.
Nem távolodik el teljesen a népi motívumoktól a koncert második fele sem, hiszen Bartókot egyetlen, balladisztikus operájának komponálása közben is mélyen foglalkoztatta a népzene. A kékszakállú herceg vára férfi és nő zaklatott párbeszéde, pszichológiai misztériumjáték, amely a férfilélek legmélyebb bugyraiba visz. E lélek sokban hasonlít Bartók melankóliába hajló, magányos karakteréhez. Az Opera Today így írt a BFZ előadásáról: „A zenekar a szivárvány minden színében tündökölt. Soha életemben nem hallottam megszólalni ennyi színt, amihez tökéletesen illeszkedett Cser Krisztián csodálatos, bársonyos basszusa.” Cser partnere ezúttal Vizin Viktória lesz; az elismert mezzoszopránt már a Covent Garden, a Carnegie Hall és a Metropolitan közönsége is hallhatta."

Műsor:

Bartók Béla: Román népi táncok, BB 76 – az eredeti népi táncokkal.
Bartók Béla: Magyar parasztdalok, BB 107;
A kékszakállú herceg vára, BB 62

A Fesztiválzenekar nem előadja, hanem lélegzi Bartókot, akinek fantasztikus lélekgazdagságát és mély érzésű, őszinte zenéjét egy egész estén keresztül élvezheti a közönség.

Sebestyén Márta (ének), Vizin Viktória (mezzoszoprán), Cser Krisztián (basszus), Népi hangszereken közreműködik: Kádár István, Szabó András, Fejérvári Zsolt  • Vezényel: Fischer Iván

https://www.jegy.hu/program/zenekari-koncert-bartok-roman-nepi-tancok-magyar-nepdalok-89545

Kobayashi-bérlet 5. Lélekmelengetés Esz-dúrban - vezényel: Hamar Zsolt

Vogler Müpa Március 22. Péntek, 19:30 - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A New Yorkban élő Jan Vogler napjaink egyik legjelentősebb gordonkaművésze. A német muzsikus húszévesen lett a Drezdai Staatskapelle szólamvezetője, több mint húsz éve pedig szólistaként járja a világot. Mesés hangú (és értékű) Stradivari hangszerén a zeneirodalom valamennyi nagy művét eljátszotta már, ezek közül szólaltatja meg a francia romantikus szerző alkotását, amely különleges helyet foglal el a repertoárban. Éppen Saint-Saëns szellemi vezetésével kezdték újra felfedezni a 19. második felében a francia zene klasszikusait, például Rameau-t, hogy aztán megint évtizedekre elfelejtsék, és csak a 20. század végén csodálkozzanak rá zenéjének eredetiségére és változatosságára – ezen stílusjegyek valóságos tárháza A gáláns indiák című operából készült zenekari szvit. Az est második részében Hamar Zsolt a német romantikus szimfonikus zene egyik legnépszerűbb alkotását vezényli: a szerény osztrák szerző nagyszabású, magával ragadó mesterműve a 4. szimfónia, tele lélekmelengető dallammal és átható erővel; igazi kihívás a zenekarnak, semmihez sem hasonlítható akusztikai élmény a közönségnek.

Műsor:

RAMEAU: A gáláns indiák - szvit
SAINT-SAËNS: I. csellóverseny (a-moll), op. 33
BRUCKNER: IV. szimfónia (Esz-dúr)

Jan Vogler – cselló
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt

https://www.jegy.hu/program/kobayashi-berlet-5-lelekmelengetes-esz-durban-vezenyel-hamar-zsolt-90096


szövegek az ajánlók alapján; képek: Wikiart,ajánlók

nyomtat

Szerzők

-- Ajtai Péter --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés