bezár
 

színház

2019. 04. 03.
Színészlegendák a digitális archívumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) közös projektjében rendszerezte és digitalizálta az Ódry Színpad 1956 és 1969 közötti vizsgaelőadásain készült archív felvételeket, amelyeken egy teljes színészgeneráció pályájának első pillanatai elevenednek meg.

Az ELTE honlapján olvasható közlemény szerint az online elérhető archívumban 26 előadás több mint 300 fotóját dolgozták fel az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet hallgatói Fodor János (ELTE BTK KITI) egyetemi adjunktus vezetésével.

Az archív fotókon látható színészek között van Vajda László, Schütz Ila, Vallai Péter, Monori Lili és Verebes István, Ronyecz Mária, Iglódi István, Esztergályos Cecília, Káldi Nóra, Venczel Vera, Márton András és Benedek Miklós.

Olyan előadások elevenednek meg a fotókon, mint Csehov Három nővére Pártos Géza rendezésében, Bertold Brecht A szecsuáni jólélek című színműve Ádám Ottó rendezésében és Móricz Zsigmond regénye alapján a Légy jó mindhalálig című előadás Kazimir Károly rendezésében.

Az adattárat nevekkel, pozíciójelölésekkel, szerepekkel és adatbázisok (OSZMI, SZFE OPAC, IMDB, Wikipedia, Port.hu) kapcsolásával bővítették: 700 rekordos mutató készült a képek adatairól, a rajtuk szereplő színészekről, a bemutatott darabokról, azok szerzőiről és rendezőiről, valamint a fényképek készítőiről.

Az ELTE és az SZFE megállapodása értelmében a digitalizált képanyag az SZFE Könyvtár, Kottatár és Médiatár állományában kutatható, bélyegképeit a gyűjtött adatokkal, kapcsolt linkekkel az iNapló gyűjteményében közzétették.

Képek: http://odryszinpad.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alexandre Bisson Az államtitkár úr című darabja a Pesti Színházban
Ivánka bácsi a Budaörsi Latinovits Színházban
Csengetett, Mylord? a Belvárosi Színházban
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

Reggeli jegyzetek
A veszprémi Sziveri Intézet működése 2019 és 2026 között
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 23. számáról
irodalom

A klasszikus portugál irodalom remekművét Pál Ferenc ültette át magyarra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés