bezár
 

irodalom

2019. 06. 01.
Hamarosan a boltokban Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete
Ismertető, könyvbemutatók, dedikálások
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hamarosan a boltokban Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete A 90. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete a Prae Kiadó és a Palimpszeszt gondozásában. A könyv szerkesztője Péczely Dóra. Június 13-án Budapesten a FUGA Építészeti Központban, majd 14-én a Feri Galériában, 15-én Szegeden, 16-án Debrecenben lehet találkozni a szerzővel. Dedikáció a Duna-korzón 16-án délelőtt!

"A verses levélformát újra megtalálva fedeztem fel Dora Ratjen és Gretel Bergmann közös történetét. Dora Ratjen német magasugró áll a verseim középpontjában, aki csak azért vehetett részt 1936-ban az olimpián, mert Gretel Bergmannt zsidó származása miatt eltiltották a versenyzéstől. Viszont Doráról később kiderült, hogy biológiailag nem lehet egyértelműen sem nőként, sem férfiként beazonosítani. Később a náci rendőrség Dorát férfinak nyilvánította, és mint a női mezőnyben indult sportolótól a rekordokat és az érmeket elvették. Dora Ratjen ezután eltűnt a nyilvánosság elől. A történet médiareprezentációja nagyon izgalmas: rengeteg egymásnak ellentmondó információ került napvilágra, de számomra minden nézőpont és történet megállja a helyét." (Lesi Zoltán)

A könyvet és borítóját Ricardo Portilho készítette.

A szerző fotója: Oláh Gergely Máté

Lesi Zoltán

2019. június 13., csütörtök, este 19 órától. A Prae Kiadó könyveinek bemutatóját a FUGA Építészeti Központban tartja, ahol a Magasugrásból részletek hangoznak el, és Molnár T. Eszter (a Szabadesés című bűnregény szerzője a Prae Kiadónál) beszélget a szerzővel. Helyszín: FUGA, Budapest, V. kerület, Petőfi Sándor utca 5. Facebook-esemény
Június 14. 17-20 óra között kiállításmegnyitó és könyvbemutató a Feri galériában (Budapest, Német utca 6.). 18:00-kor, 19:00-kor és 20:00-kor felolvasó performance. A 19:00-kor kezdődő performance-ba becsatlakozva Csehy Zoltán beszél a Magasugrásról. Facebook-esemény
Június 15. 17 órától Szegeden Lesi Zoltán Balaskó Ákossal és Gáspár-Singer Annával beszélget a könyveikben megjelenő identitásproblémákról a JATE Klub teraszán (Szeged, Dugonics tér 13.).
Június 16. 16 órától Debrecenben a FISZ könyvheti standján beszélgetés a Magasugrásról és a Lesi Zoltán Xaver Bayer-fordításáról.
Dedikálás a 90. Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 16., 11 óra a Prae Kiadó standjánál a Duna-korzón

A szerző oldala a Wikipédián

Lesi Zoltán: Magasugrás

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #8 huszonegyedik #8
Túl ismerős, túl távoli: David Attenborough Climate Change – The Facts
irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod

Más művészeti ágakról

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Mozart in the Jungle
Kritika Tarr Béla Missing People című filminstallációjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés