bezár
 

zene

2019. 06. 02.
A Besh o droM húsz évét ünnepli a Kobuci Kertben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Besh o droM húsz évét ünnepli a Kobuci Kertben Húszéves a Besh o droM: a hazai világzenei színtér egyik legjobb zenekara június 8-án az óbudai Kobuci Kertben ünnepel, az eseményen ott lesznek a korábbi tagok is.

A szervezők közleménye szerint a zenekar és vendégeik végigvezetik a közönséget azon a mozgalmas két évtizeden, amelynek során a világ öt kontinensén adtak koncertet. Bár az együttes két alapítója, a fúvós hangszereken játszó Barcza Gergely és az ütőhangszeres Pettik Ádám nem Magyarországon él, a Besh o droM változatlan energiával működik.

Az 1999-ben alakult Besh o droM pályáját a folyamatos változás, megújulás jellemezte. Az együttes neve lovári nyelven azt jelenti, csináld a dolgodat, találd meg magad. A csapat balkáni, román, cigány, illetve közel-keleti tradicionális zenét játszik magyar népzenével ötvözve, hagyományos népi és elektronikus hangszereken is.

A Besh o droM-nak 2000-ben jelent meg az első stúdiólemeze Macsó hímzés címmel, ezt követte 2002-ben a Nekemtenemmutogatol, 2004-ben a Gyí, egy évre rá a Ha megfogom az ördögöt..., 2011-ben pedig a Kertünk alatt. Legutóbb 2016-ban jelentkeztek a Gyüttmenti táncok című EP-vel.

A zenekar pályafutását sok kísérletezés jellemezte. Barcza Gergő közel-keleti zenei kalandjai, Pettik Ádám szenvedélye az ütőhangszerek, egzotikus ritmusok, és közös érdeklődésük a balkáni zenék iránt új irányba vitte a punk, a rock, a dzsessz, a reggae, a blues hatásait és korábbi zenekari tapasztalataikat.

Június 8-án a Kobuci Kertben szinte mindenki színpadra lép, akinek jelentős szerepe volt a Besh o droM történetében. Ott lesz Juhász Miczura Mónika, Szalóki Ági, Farkas Harcsa Robi, David Yengibarian, Sidoo Attila, Gáspár Kálmán, Busa Pista, Bede Péter, Papesch Péter, Somos Péter, Vajdovich Árpád, Birta Miklós, Beszteri Róbert, Mihalik Ábel, Barta Zsolt, Szumper Ákos, Varga László, Tóth Péter, Rónai Zsolt és Talabos Csaba.

A nyolctagú Besh o droM-ban Barcza Gergely (szaxofon, kaval és más fúvós hangszerek), Seres Vilmos (szaxofon, klarinét), Pettik Ádám (derbuka, ütőhangszerek, vokál), Csurkulya József (cimbalom), Herr Attila (basszusgitár), Vadász Péter (dobok), Kaszai Lili (ének) és Hámori Máté (gitár) szerepel.

Kép forrása: kulturpart.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés