bezár
 

film

2019. 06. 09.
Négy magyar alkotás a dán nemzetközi rövidfilmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy magyar alkotás, köztük Damokos Attila Charon című kísérleti kisfilmje is szerepel a nyár végi 44. Odensei Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon (OFF), amelynek győztesei kvalifikálják magukat a jövő évi Oscar-mezőnybe.

A fesztivál honlapja szerint a mustrára idén rekordszámú, 3264 rövid filmalkotás pályázott, és ebből 121 produkciót válogattak be a versenyprogramba. A szervezők szerint annak köszönhető a nagy érdeklődés, hogy a tavalyi fesztiválon díjazott, és így az Oscarra kvalifikált ír rövidfilm, a Detainment, amely egy gyermekgyilkosságot elevenített fel, végül Oscar-jelölést is kapott.

Az odensei fesztivál zsűrije által kiválasztott munkák öt szekcióban versenyeznek: a fő versenyprogramban, a dán versenyprogramban, az animációs versenyben, a dokumentumfilmes mezőnyben és a fiatalok szekciójában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2014-ben végzett Damokos Attila Charon című hatperces kísérleti filmje és Schwechtje Mihály Aki bújt, aki nem című rövidfilmje a fő versenyprogramban szerepel. Az animációs programban pedig Buda Flóra Anna Entrópia és Tóth Luca (interjúnk a rendezővelLidérc úr című alkotását láthatja a közönség.

A Charon című mitológiai thriller a Moviebar Film gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült, és először az OFF nézői láthatják. A történetben szereplő hidegvérű, gyönyörű nőt Cseh Anna Marie, a halálra vágyó, de abba átlépni nem elég bátor férfit pedig Derzsi János alakítja.

A rendező, Damokos Attila a film operatőrével, Nagy Marcell-lel és többi alkotótársával három évig dolgozott a produkció megvalósításán. „A Charon egy filmnyelvi játszótér, amelyben a dramaturgia mozgatója a fényérzékeny területre beáramló fény mennyiségének folyamatos változása. Ez egy pontos matematikai rendszer, amivel nemigen próbálkoztak előttünk, ezért nagyon sokat kellett törnünk a fejünket, és kísérleteznünk. Elképesztően inspiráló volt ez a játék” - mesélte a munkáról.

Schwechtje Mihály 10 perces kisjátékfilmje, az Aki bújt, aki nem tavaly májusban mutatkozott be a magyar mozikban. Buda Flóra Anna Entrópia című animációs filmje a februári Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. Tóth Luca Lidérc úr című animációját pedig szintén Berlinben láthatta először a nemzetközi közönség.

Az 1975-ben alapított alternatív filmfesztivál, az OFF Dánia legrégebbi filmmustrája. Az idei fesztivált augusztus 26. és szeptember 1. között rendezik meg Odensében.

Képek: 

Képek: Pixabay

Borítókép: Charon

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Jon Watts: Pókember: Idegeben
Danny Boyle: Yesterday
Interjú Tóth Luca animációsfilm-rendezővel networkingről, az animáció esélyeiről és a VIII. kerületről

Más művészeti ágakról

art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
színház

A végtelenből kihasítva A végtelenből kihasítva
Évadvisszatekintő: Hegymegi Máté Woyzeckje a Szkénében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés