bezár
 

színház

2019. 07. 28.
Erdélyi Hét Gyulán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Erdélyi Hét Gyulán Augusztus elsején kezdődik a Gyulai Várszínházban az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivál, amelynek minden napján más-más erdélyi magyar színház előadását láthatja a közönség. A Gyulai Várszínház nyári évadának tavaly óta része az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivál.

Az idén a nagyváradi Szigligeti Színház az Egy szerelem három éjszakája című musicallel, Hubay Miklós, Ránki György és Vas István klasszikusával vendégszerepel, amelyet az első magyar musicalként is emlegetnek. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című bábelőadást, illetve a Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk című darabot játssza Gyulán.

A programban szerepel a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Maros Művészegyüttes és a Kisvárdai Várszínház közös produkciója, Tamási Áron Tündöklő Jeromos című műve. A temesvári Csiky Gergely Állami Színház és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc címmel adja elő Jordi Galcerán darabját.

Kolozsvárról két előadás is érkezik: a Liget című darabot a Váróterem Projekt, a Homemade című produkciót a Kolozsvári Állami Magyar Színház adja elő. A csíkszeredai Csíki Játékszín a Mágnás Miska című operettjét mutatja be a fesztiválon. A Gyulai Várszínházban hagyományos felolvasószínházi előadást is az Erdélyi Hétre szervezték az idén: a Nem bánok semmit című Székely Csaba-darabot Sebestyén Aba rendezésében láthatja a közönség.

Az augusztus 1. és 7. között zajló fesztiválról további információk a színház honlapján érhetők el.

A kép forrása: programturizmus.hu
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
színház

Folytatódik a szakmai egyeztetés
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész

Más művészeti ágakról

Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Avagy szerette-e a verseket a nagy prózaíró?
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés