bezár
 

irodalom

2019. 08. 30.
Verszarándoklat Radnóti Miklós emlékére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Verszarándoklat Radnóti Miklós emlékére Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából verszarándoklat indul szombaton a szerbiai Borból a magyarországi Abdáig.

A zarándoklat a tervek szerint szeptember 24-én ér véget, amikor Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi "versvándor" 800 kilométer megtétele után Abdára, Radnóti Miklós halálának feltételezett helyszínére érkezik. A zarándoklat során 650 kilométert gyalogol, Mohács és Szentkirályszabadja között pedig vonattal utazik, ugyanis ezt a távot a munkaszolgálatosok vagonokba zárva tették meg.

A zarándoklat Szerbián, Horvátországon és Magyarországon keresztül, összesen csaknem 100 településen halad át, Tóth Péter Lóránt mindenhol Radnóti Miklós verseit szavalja majd.

Radnóti Miklóst 1944 júniusában vitték el Borba munkaszolgálatra, ahonnan a Lager Heidenau foglyaként néhány hónappal később a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok közeledése miatt erőltetett menetben vezették 3200 társával együtt Németország felé. A költő Borban és útközben több verset is írt, egyebek mellett a Razglednicákat, a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshez című költeményt, valamint az Erőltetett menet című verset.

A szerbiai bányavárosnak, Bornak Magyarország 1979-ben Radnóti-szobrot ajándékozott, ám a 600 kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak Radnóti Miklósnak, amely azóta is a kelet-szerbiai városban van.

A zarándoklat fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, védnöke Szili Katalin miniszteri megbízott, Jerasz Anikó, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Vicsek Annamária, a szerb oktatási tárca államtitkára.

Kép forrása: Könyves Blog

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Egy rejtély, ami átalakította a világot Egy rejtély, ami átalakította a világot
H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványilág című esszékötetének bemutatójáról
Halmai Tamás Kint lények járnak című kötetének bemutatója
Mire ez a nap véget ér – könyvbemutató
irodalom

Huszonegyedik #15 Huszonegyedik #15
A jövőből jövő lövő

Más művészeti ágakról

gyerek

Aminek nincs helye egy könyv kapcsán
A HUBBY állásfoglalása
art&design

Vallás, mint társadalmi tudat Vallás, mint társadalmi tudat
Vendég+látás kiállítás Pannonhalmán
Ultraviolet a Netflixen 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés