bezár
 

színház

2019. 09. 05.
Bemutatókkal indul az évad a Vígszínházban és a Pesti Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bemutatókkal indul az évad a Vígszínházban és a Pesti Színházban A nagy Gatsby című musical ősbemutatójával indul a 2019-2020-as évad a Vígszínházban, míg a teátrum Váci utcai játszóhelye, a Pesti Színház első premierje a Honderű lesz.

F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című kultikus regényének szereplői a híres filmváltozatok után most a Víg színpadán is életre kelnek: a musical zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét Vecsei H. Miklós, dalszövegeit pedig Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila írta, aki egyúttal az előadás rendezője is.

Szkéné színház

Mint a teátrum emlékeztet, a száz évvel ezelőtt játszódó történet kísértetiesen emlékeztet a ma városainak hangulatára: az első világháború utáni években megrendült az emberiség valóságról alkotott képe, nyüzsgő, kábult éjszakákban kerestek új értemet, amit Fitzgerald a csillogó magány korszakának nevezett.

A Vígszínház új produkciójának fiatal alkotói Gatsby és Daisy szerelmén keresztül arra keresik a választ, hogy vajon valóban a körülöttünk lévő világ jelenti a valóságot, vagy csak egyetlen igaz pillanat van, amiért egész életünkben küzdenünk kell majd - olvasható a közleményben.

A nagy Gatsby bemutatóját szombaton tartják, a főbb szerepekben Wunderlich Józseffel, Waskovics Andreával, Ember Márkkal, Szilágyi Csengéval és Ertl Zsomborral. 

Nagyszerű művészek "jutalomjátékát" ígéri a közlemény szerint a Pesti Színház idei évadának első bemutatója: Spiró György Honderű című komédiája.

Három, sokat megélt öregúr barátnőjüknél, Annamarinál beszélnek meg találkozót. A látogatás célja azonban nem egy kellemes beszélgetés, nem is a nosztalgiázás - ahogy a háziasszony gondolja -, a régen nem látott barátok egy becsületbeli ügy végére akarnak pontot tenni. A vendégek érkezése előtt váratlanul betoppan egy fiatal végrehajtó, aki Annamari tartozása fejében foglalni készül a lakásban, bármit, ami mozdítható. A többszörös özvegy ugyanis a számláit - kivéve a telefont - meggyőződésből nem fizeti be. A végrehajtó legnagyobb meglepetésére Annamari szemrebbenés nélkül tenne eleget a végrehajtásnak, de ma rég látott barátait várja - ismerteti a darab történetét az ajánló.

A Valló Péter által rendezett előadásban Börcsök Enikőt, Kern Andrást, Lukács Sándort, Márton Andrást és Orosz Ákost láthatja a Pesti Színház közönsége péntektől.

A Vígszínház tájékoztatása szerint a társulat tagjaival szombaton a Pozsonyi Pikniken is találkozhatnak az érdeklődők, majd a teátrum nyílt napján, a szeptember 14-i Vígnapon számos programmal várják a látogatókat a Vígszínház épületében.

Kép forrása: Corn and Soda

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
színház

Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én a József Attila Színházban
A Hét komédia című Plautus-kötet bemutatója
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés