bezár
 

színház

2019. 09. 11.
Tizenkét kortárs dráma a székelyudvarhelyi dráMA színházi találkozón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenkét kortárs dráma a székelyudvarhelyi dráMA színházi találkozón A Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó szeptember 16-21. között zajlik a székelyföldi városban. 

A szervezők a seregszemle mottója értelmében igyekeznek közelebb vinni az alkotókat és az alkotásokat a nézőkhöz. A nézők számára beavató előadással egybekötött foglalkozásokat tartanak, lesznek rendhagyó közönségtalálkozók, ahol a néző bepillanthat a kulisszák mögé, illetve "villámrandizhat" az alkotókkal. Öt tehetséges egyetemista nézőbarát kritikai műfajokkal fog kísérletezni, munkájukat szakmai koordinátor és neves román kritikusok által vezetett workshopok fogják segíteni.

Szkéné színház

A szatmárnémeti Harag György Társulat színre viszi Székely Csaba groteszk sorstragédiáját, a Semmit se bánok című produkciót. Bemutatják Bartis Attila Romlás című drámáját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában, valamint Székely Csaba provokatív Nem egészen 1918 (Nu chiar 1918) című drámáját a sepsiszentgyörgyi román társulat, az Andrei Muresanu Színház tolmácsolásában.

A kolozsvári kísérleti színházi műhely, a Reactor Győrfi Katának, a magányról és az egyedüllétről szóló drámája alapján készült előadást, a Love me tinder-t viszi színre. A közönség láthatja Matei Visniec Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című előadást is Moldovai Köztársaságból érkezett kisjenői "Satiricus" I.L. Caragiale Nemzeti Színház előadásában. 

Ugyancsak Matei Visniec jegyzi a nagyváradi Szigligeti Társulat által színre vitt Napnyugat expresszt. A suceavai Matei Visniec színház is jelen lesz Gianina Carbunariu a kivándorlás és az emberkereskedelem kényes témáját boncolgató Kebab című drámájával. A Tomcsa Sándor Színház az új évad első bemutatóját a dráMA keretében viszi színre Zakariás Zalán rendezésében, a Kovács János meghal című darab szerzője Hatházi András, aki elnyerte a IV. dráMÁzat  drámaíró kategóriájának második helyezését. A Lovassy Cseh Tamás jegyezte Románia 100 című előadást a kolozsvári Váróterem Projekt mutatja be, a találkozó záró előadását a a Háy János által írt A halottembert a Csíki Játékszín viszi színre.

A magyar dráma napját is megünneplik a seregszemlén, ebből az alkalomból a szervező színház a Béka-királykisasszony című ifjúsági előadását mutatja be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
színház

Zemlényi Attila és kabai lóránt darabja Miskolcon

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés