bezár
 

színház

2019. 09. 19.
Jelmezes fotózás és ízelítő a Színházak éjszakájára a kecskeméti Katona József Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jelmezes fotózás és ízelítő a Színházak éjszakájára a kecskeméti Katona József Színházban Jelmezes fotózással, interaktív hangszerbemutatóval, játéksarokkal és bérletvásárlási akcióval is készül a kecskeméti Katona József Színház, de az idei évad előadásaiból is ízelítőt nyújt a teátrum a Színházak éjszakáján, szombaton.

Mészár Zsuzsanna elmondta: a magyar dráma napján 17 és 19 óra között a kecskeméti teátrum Kelemen László Kamaraszínházának előterében és a színpadon is készülnek programokkal.

A gyermekek kiszínezhetik az Aladdin című produkció jelmezeit, Märcz Fruzsina színész segítségével Jázmin hercegnővé válhatnak, de lehetőség lesz jelmezes fotózásra is, Urbán Richárd egyetemi hallgató pedig társasjátékokkal várja a családok minden tagját.

A színházterembe 17 és 18 órától induló csoportokat Hegedűs Zoltán és Aradi Imre színművészek vezetik, hogy ízelítőt adjanak az évad előadásaiból.

Az érdeklődők láthatják majd Decsi Edit és Koltai-Nagy Balázs kettősét A pillangók szabadok című romantikus vígjátékból, bepillanthatnak a Liliomfi előadásába, ahol Hegedűs Zoltán, Decsi Edit, Lakatos Máté, Kelecsényi Anna és Kovács Martin egyetemi hallgatók, valamint Váry Károly játékát láthatják, majd Danyi Judit és Aradi Imre az Állami áruház retro-operettből énekli el duettjét.

A színpadi programok sora a Leskowsky Hangszergyűjtemény interaktív hangszerbemutatójával zárul.

A kecskeméti Katona József Színház az alkalomra bérletvásárlási akcióval is készül.

A teátrum művészeti vezetője hangsúlyozta: a programok ingyenesek, de előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Kép forrása: kecskemet.imami.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Czeizel Gábor rendezővel
színház

Kritika a Láthatáron Csoport ZUG című előadásáról
színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
Cseresznyéskert-adaptáció a Nemzeti Táncszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Kulcsár Szabó Ernő laudációja Bodor Ádám Hummel & Prae Irodalmi Díjához
Pion István A Búbánat-völgyön át című regényéről
Az Alföld és a Jelenkor 2026. júniusi lapszámairól


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés