bezár
 

zene

2019. 09. 24.
Turnéra indul a Quimby Ékszerelmére című 20 éves lemezével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Turnéra indul a Quimby Ékszerelmére című 20 éves lemezével Az idén 20 éves Ékszerelmére című albumát idézi meg ősszel a Quimby. A kilencállomásos turné novemberben indul, a zenekar nemcsak a lemez dalait játssza el, hanem az akkori hangulatot is visszahozza, illetve a közönség bevonásával elkészíti online emlékalbumát.

Az 1999-ben megjelent Ékszerelmére a zenekar egyik legjelentősebb albuma, olyan máig ható dalokkal, mint az Androidő, a Halleluja, a Libidó, Az ördög magyar hangja, a Hintalógalopp vagy az Unom. Az anyag annak a korszaknak a lenyomata, amikor a pszichedélia és a partizene húzta be a klubokba az embereket.

 Az ezredforduló tájékán jelent meg a Red Hot Chili Pepperstől a Californication, a Muse-tól a Showbiz, itthon Dj Palotai és a Tilos dj-i diktálták a tempót, bemutatták a mozikban a Harcosok klubját és a Mátrixot. Az ezredforduló miatt egyre inkább az járt az emberek fejében, mennyire uralnak bennünket a gépek, lesz-e világvége. Az Ékszerelmére című albumot több hazai médium a kilencvenes évek egyik legjobb lemezének nevezte, 2000-ben Fonogram-díjra jelölték a korongot. Zeneileg ekkorra alakult ki a Quimbyre jellemző markáns hang, amely a lírát, a punk és a rock and roll erejét vegyíti a countryval, a pszichedéliával és a képszerű, gyakran szürreális dalszövegekkel. Ezt a világot tükrözi az Antal Nimród rendezésében készült két klip, az Androidő és a Halleluja is.

"Hol voltál az ezredfordulón?" - teszi fel a zenekar a kérdést most a rajongóinak, arra kérve őket, szálljanak be a múltidézésbe és ha van bármilyen, a Quimbyhez kötődő emlékük, fotójuk, tárgyuk, újságkivágásuk, küldjék el az ekszerelmere20@gmail.hu címre. Az Ékszerelmére 20 turné november 8-án indul Veszprémben, fellépnek Vecsésen, Szegeden, Székesfehérváron, Pécsett, Törökszentmiklóson, Zalaegerszegen és Sopronban is, a körutat a fővárosi A38-on zárják december 21-én. A koncertsorozaton Tóth Sándor szaxofonos, valamint Dj Bootsie lesz a vendég és a koncertek után ő felel a partiért is. A Quimby (Balanyi Szilárd - billentyűs hangszerek; Gerdesits Ferenc - dob; Kárpáti József - trombita; Kiss Tibor - gitár, ének; Mikuli Ferenc - basszusgitár; Varga Livius - ütőhangszerek, rap, vokál) eddig tizenhét lemezt készített. Legutóbbi kiadványuk a 2016-os Aréna-koncertet megörökítő Micsodaország - Tragikomédia egy hosszú felvonásban című, tavaly megjelent DVD.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés