bezár
 

zene

2019. 09. 29.
Ritkán hallható mesterek a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ritkán hallható mesterek a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon Három ritkán hallható, Grammy-díjas zenész ad szólókoncertet a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztiválon november 8. és 10. között a Zeneakadémián.

2014 óta háromévente rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Gitárversenyt, a köztes években pedig háromnapos tematikus fesztiválok biztosítják, hogy ne maradjon klasszikus gitár nélkül a magyar közönség. Ebbe a sorba illeszkedik az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál is, amelyen három nagyon fontos művész, Manuel Barrueco, Paul O'Dette és David Russell koncertjét hallhatják az érdeklődők - mondta el az MTI-nek Eötvös József Liszt-díjas gitárművész, az esemény szervezője. Hozzáfűzte: ha a három Grammy-díjas művész közül csak egy fogadta volna el a meghívást, már akkor is nagyon magas lenne a fesztivál színvonala.

Az Egyesült Államokban élő, kubai származású Manuel Barrueco nevéhez olyan legendás felvételek - például Albeniz és Granados átiratai - kötődnek, amelyek etalonnak számítanak a muzsikusok között - emelte ki Eötvös József. Hangsúlyozta: a világhírű karmester és lantművész, Paul O'Dette 16. századi angol reneszánsz művekkel lép színpadra a fesztiválon. Felvételei közül kiemelkedik John Dowland angol reneszánsz zeneszerző megismételhetetlenül magas színvonalú összkiadása. "Élőben talán még varázslatosabb, ahogy a kezei alól megszólalnak ezek a darabok" - fogalmazta, majd hozzátette: a harmadik vendég a Spanyolországban élő skót származású David Russell, aki az 1980-as években még fiatal pályakezdő művészként lépett fel az 1973-ban életre hívott esztergomi gitárfesztiválon. Ma a világ egyik leghíresebb gitárművésze, megteheti, hogy az utóbbi időben nagyon kevés koncertet ad, elsősorban családjának, hobbijának él. Afrikai és indiai gyermekeket megsegítő fontos jótékonysági kezdeményezések is fűződnek a nevéhez.
 "Amikor hangszerhez nyúl, az embernek eláll a szava. Még egy gitárost is meglep, amilyen intenzitással képes megszólaltatni ezt a halk hangú hangszert" - mondta.

A szólókoncertek mellett a három művész egy-egy nyilvános mesterkurzust is tart Budapesten. A kurzusokra október 15-ig jelentkezhetnek magyar és külföldi fiatal gitárművészek a www.budapestguitar.com internetes oldalon - hangsúlyozta Eötvös József.

Kép: https://www.facebook.com/BudapestiGitarfesztival

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Fischer Iván változata A Müpában
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Voicingers workshopok Budapesten
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.

Más művészeti ágakról

Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés