bezár
 

színház

2019. 10. 11.
Önálló társulata lesz a Váci Dunakanyar Színháznak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Önálló társulata lesz a Váci Dunakanyar Színháznak Önálló társulata lesz a következő évadtól a Váci Dunakanyar Színháznak.

A 2020/2021-es évadtól a színház így már nem befogadószínházként, hanem önálló társulattal működik. Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója arról beszélt, hogy nemzetközi turnéra indul a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös produkciója, a Ványa bácsi, amely fődíjat nyert nemrég a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Hozzátette, hogy a Csehov-előadást a díjnak köszönhetően meghívták egyebek mellett Moszkvába, Kijevbe, Odesszába, Ungvárra, Vilniusba, Sziktivkarba, Szatmárnémetibe, New Yorkba és Tokióba is.

A Váci Dunakanyar Színház egy amatőr színjátszó csoportból nőtte ki magát. Az elmúlt években a város rendelkezésükre bocsátotta a régi mozi épületét, amelyet tavaly 345 millió forint kormányzati támogatásból újult meg teljes körűen.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kortárs cirkusz amatőr szereplőkkel a Trafóban
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
A Mester és Margarita a Katona József Színházban

Más művészeti ágakról

Bódi Péter Hexagon című regényéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 17. számáról
Balázs Mihály: Az építészet egy című könyvéről
art&design

drMáriás 60: Éljen a diktatúra! kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés