bezár
 

film

2019. 10. 18.
Tallinnban mutatják be Nagy Zoltán Szép csendben című filmjét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tallinnban mutatják be Nagy Zoltán Szép csendben című filmjét Tallinnban, Észak-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiváljának elsőfilmes versenyprogramjában lesz Nagy Zoltán Szép csendben című filmjének nemzetközi premierje, november 22-én.

Nagy Zoltán első mozifilmje a Filmalap Inkubátor Programjában készült, a tallinni premiert követően pedig a koppenhágai East by Southeast filmfesztivál is műsorra tűzi. A hazai mozikban országszerte november 14-től lesz látható - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-t.

A Fekete éjszakák címmel megrendezett, mintegy 250 mozgóképet felvonultató nemzetközi seregszemle november 15-én kezdődik Tallinnban és december 1-jéig tart. A premieren Nagy Zoltán, valamint Osváth Gábor és Dreissiger László producerek személyesen mutatják be a filmet fesztivál közönségének.

A Filmalap csütörtöki közleménye szerint a filmünnep 2014 óta a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által "A-kategóriával" minősített 15 fesztivál egyike a nagy presztízsű berlini, cannes-i, locarnói és velencei szemlékkel együtt.

A Szép csendben főszereplője, a 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés utolsó szakaszában csatlakozik a zenekarhoz az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.

A film főbb szerepeiben Major Erik, Bognár Lulu, Máté Gábor, Schell Judit és Szamosi Zsófia láthatók. A Szép csendben a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával, a Filmfabriq gyártásában, a KMH Film és a Vertigo Média koprodukciójában készült.

A film a novemberi bemutató előtt, október 18-án, pénteken 20 órai kezdettel premier előtti jótékonysági vetítésen lesz látható budapesti Művész moziban. A közönségtalálkozón Nagy Zoltán rendező mellett Varga Aida és Könyves Krisztina pszichológusok, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány ifjúsági szervezete, a Yelon-chat ügyeletvezetői vesznek részt és válaszolnak a nézők kérdéseire.

A vetítés forgalmazói bevételét a Vertigo Média a Hintalovon Alapítvány számára ajánlja fel - olvasható a közleményben.

Kép forrása - Port.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
(Nép)mesék és kisebbségi diskurzusok Szegeden


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés