bezár
 

film

2019. 11. 09.
Egy sztár látványtervező és a kedvenc bárányunk az Anilogue-on
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
November 27. és december 1. között tizenhetedik alkalommal érkeznek a budapesti Anilogue fesztiválra a világ legjobbjai között számon tartott, újonnan készült animációs filmek, hogy megméressék magukat. A fesztivál versenyen kívül is rengeteg új animációs filmet, dokumentumfilmet, virtuálisvalóság-filmet, gyerekprogramot és közönségtalálkozót kínál majd.

Idén három kategóriában több mint 50 film kerül versenybe, köztük egy regényadaptáció, a Kabul fecskéi című francia festményanimáció, melynek idén Cannes-ban volt a világpremierje, itthon pedig a fesztiválon láthatja elsőként a közönség. A korábban magyarul is megjelent regény Aboozar Amini által rendezett filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején.

Will Becher és Richard Phelan - Shaun, a bárány és a farmonkívüli

Will Becher és Richard Phelan: Shaun, a bárány és a farmonkívüli

A programot a bristoli Aardman stúdió nyitja a Will Becher és Richard Phelan rendezte Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációval az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A világ talán legismertebb animált bárányának ezúttal egy ufót kell elbújtatnia a nyáj tagjai között.

Ugyancsak az Anilogue fődíjáért száll versenybe a Buñuel a teknősök labirintusában című spanyol film, melyben Luis Buñuelt követjük, amint 1932-ben egy szürrealista áldokumentumfilm készítésébe fog. A szürrealista motívumoktól nyüzsgő, látványos animációt az a Salvador Simó rendezte, aki az elmúlt években többek között a Karib-tenger kalózai látványvilágáért is felelt.

Salvador Simó - Buñuel a teknősök labirintusában

Salvador Simó: Buñuel a teknősök labirintusában

A fesztivál helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház, az Art+ Cinema mozi, a Francia Intézet és a Lengyel Intézet, a Magvető Café pedig a szakmai programoknak és közönségtalálkozóknak ad majd helyet.

Forrás: Anilogue

Borítókép: Kabul fecskéi

Kép a főoldalon: Shaun, a bárány és a farmonkívüli

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés