bezár
 

irodalom

2019. 11. 14.
25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít - közölték szerdán a szervezők.

A marosvásárhelyi Nemzeti Színházban zajló könyvvásár csütörtökön nyílik meg és vasárnapig tart. Csütörtökön délelőtt 10 órakor Balázs Imre József és a Navarra Dance táncosai tárják szélesre a színház kapuit, ezzel hivatalosan is megnyitva a negyedszázados szemlét.

Több mint 40 stand, több ezer kötet és több mint 100 program várja a látogatókat a seregszemlén, ahol az erdélyi és magyarországi könyvkiadás legfrissebb kiadványait lehet megvásárolni. A szervezők színházi programokkal, koncertekkel, író-olvasó találkozókkal, gyerekfoglalkozásokkal és számos irodalmi programmal várják a közönséget.

A 25 éves vásár irodalmi évfordulók bűvöletében telik. Az idén 60 éves Kovács András Ferenc költő előtt tisztelegve csütörtök este fél nyolctól a Sebő Együttes áll színpadra a Kossuth-díjas szerzővel és annak Árdéli szép tánc címet viselő kötetének megzenésített verseivel. Vasárnap délelőtt 11 órától pedig Jack Cole dalai kelnek életre Fazekas Ernő, Márton Lóránt és Nagy Csongor előadásában. Szintén évfordulóhoz kötődik Bogdán Zsolt Ady-estje, a költő halálának századik évfordulója alkalmából kelnek életre a lázadó költő versei a kolozsvári színművész tolmácsolásában. A vásár vendége lesz a 70 éves Balla Zsófia is, aki két kötetét mutatja be.

Az irodalmi programok keretében Prózaajándék Vásárhelynek címmel Darvasi László, Grecsó Krisztián, Láng Zsolt, Németh Gábor és Vida Gábor irodalmi estet tart Gáspárik Attila és Szegő János moderálásában. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei. Szombat délelőtt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Németh Gábor, valamint Szegő János várja irodalmi matinéra a látogatókat.

Szombaton este 7 órától Marie Jones Kövek a zsebben című színdarab látható Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter előadásában.   A vásár vendége lesz még Borsodi L. László, Elek Tibor, Fekete Vince, Győrfi Kata, Karácsonyi Zsolt, Keresztesi József, Király Kinga Júlia, Markó Béla, Mészáros Sándor, Rét Viktória, Sárközy Bence, Szávai Géza, Szűcs László, Tamás Dénes és Tibori Szabó Zoltán. Velük az Irodalmi Kávéházban, illetve író-olvasó találkozók, dedikálások alkalmával találkozhat a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma

Más művészeti ágakról

Csáki László: Kék Pelikan
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés