bezár
 

zene

2019. 11. 17.
Vántus István kortárszenei napok Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vántus István kortárszenei napok Szegeden Hétfőtől mai magyar zeneszerzők műveit, köztük számos ősbemutatót halhat a közönség a Vántus István kortárszenei napok koncertjein Szegeden - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Idén az 1971-ben Vántus István által alapított A Mai Magyar Zene Hete rendezvénnyel együtt számítva a kortárszenei hangversenysorozat 49. évfolyama várja az érdeklődőket.

A rendezvény hagyományaihoz híven a programban a zenekarok és ismert szólisták koncertjei mellett fontos szerep jut a művészetpedagógiának és bemutatkozási lehetőséget kínálnak a fiataloknak. Szokás szerint különböző életkorú muzsikusnövendékek mutatkoznak a programban: fellépnek szegedi és szentesi alapfokú művészeti iskolák és a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium diákjai, valamint a szegedi egyetem hallgatói is.

A rendezvénysorozat nyitókoncertjét hétfőn este tartják, melyen a névadó mellett hét mai magyar komponista művei csendülnek föl. Másnap este a zenekari hangversenyen a Budapesti Vonósok, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karának fúvószenekara, valamint Vígh Andrea hárfaművész és Kiss Gy. László tárogatóművész lép színpadra, szerdán pedig emlékhangversenyen idézik föl Pertis Jenő zongoraművész és zeneszerző munkásságát. Szerdán kamaraest, csütörtökön a záróhangverseny várja a koncertlátogatókat.

A Zeneszerző és közönsége program vendége idén Kósa Gábor ütőhangszeres, zongora-, orgona- és csembalóművész, karmester, komponista lesz, akivel pályájáról és műveiről Hollós Máté, a Vántus-társaság elnöke beszélget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
Jakob Bro and Joe Lovano: „Once Around The Room” koncertje a Müpában, 2023. október 26.
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés