bezár
 

színház

2019. 11. 27.
A müncheni Tollwood fesztiválon a Recirquel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A müncheni Tollwood fesztiválon a Recirquel A müncheni Tollwood fesztiválon lép fel a Recirquel Újcirkusz Társulat; a kedden kezdődő rendezvényen a Párizs Éjjel című produkció november 26. és december 31. között 33 alkalommal látható.

A Recirquel újcirkusz produkciója az idei müncheni Tollwood Winterfestival kiemelt műsorszáma lesz - olvasható a társulat MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Mint írják, az egyik legnagyobb, mintegy 800 ezer látogatót vonzó német zenei, kulturális és ökofesztiválon a Vági Bence által rendezett, az 1930-as évek francia fővárosának éjszakai lokáljait és varietévilágát megidéző előadást több mint tízezren tekinthetik meg a következő hetekben.

Szkéné színház

Az öt héten át tartó fesztivál nemcsak a sokszínű nemzetközi zenei és kulturális programjairól ismert, hanem az ökológiai programok és klímavédelem egyik legnevesebb civil platformja is - olvasható a közleményben. Mint írják, az ökoszemlélet az egész fesztivált áthatja, a gasztronómiától egészen a fellépők kiválasztásáig, akiket a zenei és az előadóművészeti élet legkülönbözőbb szegmenseiből hívnak meg a rocktól a dzsesszen vagy a blueson át a színházi és újcirkuszi előadásokig.

Az idei fesztiválon a magyar társulat az egyik legnagyobb játszóhelyen lép fel. A 2014-ben bemutatott produkciónak a belvárosban felállított hatalmas cirkuszi tér ad otthont, amely önmagában is a fesztivál kulturális látványosságnak számít. A mintegy 400 nézőt befogadó helyszínen a nézők nem hagyományos széksorokban, hanem asztaloknál ülve tekinthetik meg az előadást. A Recirquel az idén nyáron újragondolta, táncos elemekkel és új számokkal bővítette a 2014-ben bemutatott Párizs Éjjel című darabot. A Müpa és a társulat közös produkciója a világhírű fotóművész, Brassai jellegzetes világából merít inspirációt.

A Párizs Éjjel című előadás az elmúlt években a világ számos országában - Franciaországtól Olaszországon és Kolumbián át a skóciai Fringe fesztiválig - aratott sikert, legutóbb a bakui nemzetközi színházfesztiválon mutatkozott be. Magyarországon legközelebb januárban lesz látható a Müpában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Üvöltő szelek musical az Eötvös 10-ben
A szexuális nevelés hiánya és TikTok a Nemzetközi Roma Színházi fesztiválon

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés