bezár
 

irodalom

2019. 12. 07.
Zsille Gábor műfordító, költő kapta a Hieronymus-díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zsille Gábor műfordító, költő kapta a Hieronymus-díjat Zsille Gábor kapta az idei Hieronymus-díjat. A műfordító, költő csütörtökön a fővárosi Magyar Napló könyvesboltban vette át az elismerést.

A Hieronymus-díjat 1982-ben alapította a Magyar Írószövetség által létrehozott Telegdy Polgár István Alapítvány kuratóriuma. A díjat Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke adta át - közölték a szervezők pénteken.

A díjat minden évben Szent Jeromos, a Biblia fordítója, a fordítók védőszentjének napján osztják ki, a díjazott akadályoztatása miatt azonban az ünnepség most csütörtökön este volt.

Az 1972-ben született Zsille Gábor eddigi munkásságát és érdeklődési irányát két forrásnyelv határozta meg: mind az angol, mind pedig a lengyel irodalom köréből készített műfordításokat. Hosszú ideje gondos és figyelmes fordítója a lengyel irodalomnak, fordításain keresztül a magyar olvasó átfogó képet kaphat a kortárs lengyel költészetről.

A kitüntetett tizenkilenc lengyel és öt angol önálló fordításkötettel rendelkezik, többek mellett tolmácsolásában olvashatóak Ted Hughes és Adam Zagajewsk művei vagy II. János Pál pápa Római Triptichonja. Zsille Gábor nem csupán műfordítóként, hanem sok esetben lektorként, szerkesztőként is részt vesz lengyel és magyar szépirodalmi művek megjelentetésében.

A kép innen származik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés