bezár
 

színház

2019. 12. 17.
Emmi: minden színház megkapta a többlettámogatást
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emmi: minden színház megkapta a többlettámogatást A kormány valóban szétosztotta a kultúrára szánt támogatását, melyből 500 millió forinttal több jutott a budapesti teátrumoknak, mint a korábbi években - tájékoztatta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettesét.

Minden fővárosi színház kapott támogatást, köztük a Katona József társulata is, ahol a mai napig semmilyen következménye nincs a Gothár-ügynek - áll a közleményben. A kormány a vidéki színházaknak mintegy 30 százalékkal, a független alternatív színházaknak mintegy 20 százalékkal nyújtott több forrást. A táncművészeti szervezetek kétszer, a zeneművészeti szervezetek pedig háromszor több támogatást kaptak, mint az előző esztendőben.

Szkéné színház

A kulturális tao-támogatást felváltó előadó-művészeti többlettámogatási rendszer alapvetően két elemből áll: egyrészt az alapműködést kiegészítő, igénybejelentésen alapuló támogatásból, másrészt a kiemelt kultúrpolitikai programok célzott dotációjából. Az állam nem cél nélküli forrást, hanem feladathoz kötött támogatást nyújt az új rendszerben.

Ezek feltételrendszerét a nyilvános felhívás tartalmazza: 2019-ben azok a regisztrált előadó-művészeti szervezetek igényelhettek támogatást, amelyek korábban a tao-támogatást ténylegesen felhasználtak. Ezeken túl az államtitkárság - a nagyszámú szakmailag indokolt kérelemre tekintettel - különösen indokolt esetben lehetőséget biztosított egyedi kérelem alapján, a fenti kritériumokon túl is támogatásra, amennyiben az unikális előadó-művészeti vállalások megvalósítását tűzte ki célul.

E méltányossággal a döntéshozó az előadó-művészeti szolgáltatások körének szélesítését és színesítését kívánta elősegíteni. A kiemelten értékteremtő szervezetek az előző évekhez képest magasabb támogatásban részesülnek, mivel feladatkörük is jelentősen bővül.

Az előadó-művészeti többlettámogatást kizárólag olyan szervezetek, alkotói közösségek kapták a 2019-es esztendőben, amelyek az előadó-művészet megújítása, fejlesztése érdekében nyújtottak be alaptámogatási kérvényt, tematikus pályázatot, vagy egyedi kérelmet, valamint azok a szervezetek, amelyek az Emmi fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási szabályzatának  megfelelnek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 14. Frankofón Filmnapokról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés