bezár
 

film

2019. 12. 19.
Kocsis Ágnes új filmje a rotterdami nemzetközi filmfesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kocsis Ágnes új filmje a rotterdami nemzetközi filmfesztiválon Kocsis Ágnes harmadik mozifilmjét meghívta a januári rotterdami nemzetközi filmfesztivál.

Kocsis Ágnes, a Filmalap támogatásával készült Éden című új mozifilmjének a világpremierje a január 22-én kezdődő, nagy szakmai presztízsnek örvendő fesztivál Big Screen versenyprogramjában lesz. A Friss levegő és a Pál Adrienn című filmek író-rendezőjének új alkotását a hazai közönség a Budapest Film forgalmazásában a tervek szerint tavasszal láthatja.

A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készült Éden egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern civilizációval jár: kémiai anyagokra, légszennyezésre, rádióhullámokra, ezért teljes elszigeteltségben él - olvasható a tájékoztatóban.

Kocsis Ágnes harmadik mozifilmje elsősorban az emberi magány metaforája. "Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok az életünkben, és hogy mindez milyen kölcsönhatásban van a körülöttünk lévő világgal, a természettel, amelyben élünk" – idézi a közlemény a forgatókönyvet is jegyző rendezőt.

A humorral és iróniával finoman átszőtt Éden társ-forgatókönyvírója Ivo Briedis, Németh Gábor és Andrea Roberti, az operatőre Tóth Widamon Máté, vágója Mezei Áron, a látványtervezője Vinnai Petra volt, a jelmezeket Kiss-Matyi Mónika tervezte. A Mythberg Films gyártásában készült Éden vezető producere Berger József.

Az Éden főszerepeit Lana Baric horvát színésznő és Daan Stuyven belga rockzenész játssza, aki a mozivásznon főszerepben Kocsis Ágnes filmjében lesz először látható. Bocskor-Salló Lóránt mellett, aki korábban a Magashegyi Underground menedzsere és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színésze volt, számos ismert magyar színész is szerepel a filmben.

Kocsis Ágnes első játékfilmjét, a Friss levegőt a cannes-i fesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte az év négy legjobb elsőfilmje közé 2006-ban. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt, és 14 díjat nyert. A vírus című rövidfilmje ugyanebben az évben 3. díjat nyert a cannes-i fesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második játékfilmje 2010-ben megkapta a filmkritikus szövetség, a FIPRESCI rangos díját Cannes-ban, melyet 20 nemzetközi fesztiváldíj követett. A rendezőt 2011-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Kép forrása: filmhu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Nils Frahm: Day


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés