bezár
 

színház

2019. 12. 29.
Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva emlékgyűrűt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva emlékgyűrűt Lukács Sándor kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idén a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján - közölte a színház a honlapján.

A Vígszínház társulata Lukács Sándornak a Kaddis a meg nem született gyermekért, a Honderű és a II. Richárd című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el a díjjal. A színművész másodszor vehette át az elismerést, először 1993-ban kapta meg az emlékgyűrűt.

Szkéné színház

A padlás pénteki előadása után Eszenyi Enikő, a színház igazgatója emlékezett Ruttkai Évára, a Vígszínház legendás színésznőjére, aki idén lenne 92 éves - írták.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja emlékére. A díjat minden évben Ruttkai Éva december 31-ei születésnapja előtt, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze akár többször is megkaphatja, az adott naptári évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért - közölték.

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűt elsőként, 1987-ben Tordy Géza vehette át. Később Eszenyi Enikőt, Darvas Ivánt, Pap Verát, Gálffi Lászlót, Kaszás Attilát, Tábori Nórát, Jánoskúti Mártát, Kútvölgyi Erzsébetet, Igó Évát, Börcsök Enikőt (1998, 2000, 2005), Alföldi Róbertet, Hajdu Istvánt, Csőre Gábort (2002, 2014), Venczel Verát (2003, 2011), Harkányi Endrét, Rajhona Ádámot, Danis Lídiát, Epres Attilát, Reviczky Gábort, Hegyi Barbarát, Bata Évát, Fesztbaum Bélát, Péter Katát, Wunderlich Józsefet, ifj. Vidnyánszky Attilát és Szilágyi Csengét díjazták.

A kép forrása: vigszinhaz.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Loupe Színházi Társulás: Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá
Rítus és mesterséges intelligencia, avagy Choy Ka Fai (SG/GR) Yishun lángokban című előadása a Trafóban

Más művészeti ágakról

Interjú Horváth Florenciával és Karádi Gergővel a Valójában senki című zenés irodalmi est kapcsán
Luca Guadagnino: Challengers
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Alex Garland: Polgárháború


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés