bezár
 

zene

2020. 01. 08.
Jövő évadra újra az Andrássy úton az Operaház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Jövő évadra újra az Andrássy úton az Operaház A tervek szerint a felújítást követően a 2021/22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba - hangzott el az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös keddi interjújában.

A hivatalos ígéret szerint az Operaházat 2021 őszén vagy telén nyitják meg, így a tervek szerint a 2021-22-es évadban már használhatják az Andrássy úti épületet, Magyarország egyik legfontosabb színházi és zenés intézményét - mondta el Almási Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.

A felújítás ideje alatt a dalszínház az Erkel Színházban működik, nemsokára pedig megnyílik az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház - tette hozzá Almási Tóth András.

Kiemelte, hogy az Operaház decemberi előadásait, a Diótörőt, a Bohéméletet és a Denevért nagy sikerrel, végig teltházzal játszották.

A művészeti igazgató beszélt arról is, hogy míg a dalszínház Andrássy úti épülete a hagyományosabb daraboknak ad majd teret, az Erkel Színház népszínházi jellegéből adódóan a nagyobb nézőszámot vonzó előadásoknak, népoperáknak a játszóhelye lesz, az Eiffel-csarnokban pedig különleges, modern, kortárs alkotásokat láthat a közönség, teret adva a fiatal alkotóknak.

A 2020-as bemutatókról szólva kiemelte: már folynak a próbái A Mester és Margarita című opera-musicalnek, amelynek februárban lesz a premierje. Az Erkel Színházban egy Parsifal-bemutatót láthat a közönség húsvétkor, emellett a Don Carlos is színpadra kerül a német Frank Hilbrich rendezésében. Az Eiffel Műhelyházban többek között a Ments meg, Uram! című kortárs amerikai operát, valamint a Keresztkantátákat láthatja a közönség - közölte Almási Tóth András.

Kép forrása itt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására. A 2021-es kiírás már elérhető az alapítvány honlapjáról
The Lazys: Tropical Hazards (2018)
Opera a karanténból: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operája Párizsból
Requiem otthon: Mozart gyászmiséje Castellucci rendezésében

Más művészeti ágakról

Maria Sødahl: Remény
színház

Shakespeare járvány idején Shakespeare járvány idején
Gyulai Shakespeare Fesztivál 2020
Spike Lee: Az 5 bajtárs
irodalom

Agyadra megy az irodalom Agyadra megy az irodalom
Nézzünk bizakodva a múltba! – Alternatív Trianon. Szerkesztette Cserna-Szabó András és Fehér Renátó. Cser Kiadó, 2020.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés