bezár
 

art&design

2020. 01. 11.
Megjelent a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj kiírása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megjelent a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj kiírása Január 15-től lehet pályázni a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjra, amellyel havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást kaphatnak a fiatal művészek - közölte a MANK pénteken.

A pályázat benyújtására a 35 év alatti, azaz 1985. január 1-jét követően született képzőművészek (festő-, grafikus-, szobrász- és intermédia művészek) jogosultak, akik dokumentálhatóan önálló művészeti tevékenységet tudnak felmutatni. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2020-ban központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (pl. DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás) részesül. A pályázatokat január 15-től február 4-ig lehet benyújtani ezen az oldalon található pályázati felhívásban foglaltak szerint. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett és a MANK által működtetett, 10 főből álló szakértői kuratórium bírálja el - olvasható az összegzésben.

A Derkovits-ösztöndíj az egyik legrégebbi és legfontosabb állami támogatás, amely a 35 év alatti művészgenerációt segíti. A rangos elismerés szakmai referencia is egyben, a vele járó összeg segíti a művészeket, hogy minél inkább a saját tevékenységeikre koncentrálhassanak. A támogatás továbbá kiállítási lehetőséget is jelent a fiatal művészek számára, hiszen mind a bemutatkozásukra, mind az ösztöndíjas időszakban elkészült munkáik bemutatására lehetőség nyílik. Az ösztöndíj korábbi ösztöndíjasai között olyan neves művészek szerepelnek, mint Csörgő Attila, El Kazovszkij, Kondor Béla, vagy a Szentendrei Régi Művésztelepen jelenleg is alkotó Baksai József, Martin Henrik.

A magyar festő és grafikusról elnevezett Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat először 1955-ben hirdették meg.

A kép innen származik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bánkúti Gergő: Kőszikla a házam, zöld mező takaróm című kiállításáról
art&design

Maud Karlsson Lima de Faria kiállítása Uppsalában
Clair Obscur: Expedition 33
art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása

Más művészeti ágakról

Beszélgetés a gyerekirodalomról a Prae 20-on
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 41. számáról
A 2026-os Könyvfesztivál harmadik napjáról
Beszélgetés az Üveggolyó-könyvek gyermek-és ifjúsági színházi adaptációjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés